Nézőpont: Mézédes kékség

Nézőpont: Mézédes kékség
© illusztráció
Idejét nem tudom, mikor ettem utoljára szilvát. Vagyis most már tudom, a Vidor fesztiválon, de hogy előtte mikor, arról fogalmam sincs. Lekvárként szinte soha nem fogyasztom, folyékony halmazállapotban meg csak akkor, ha „meleg” – legalább ötven fokos. Csáki Alexandra írása.

Pedig legendásan finom a nyírségi kékség (olykor sárgaság), amit az idei nyár különösen édesre érlelt. A országos seregszemle zsűrije számára fenntartott irodában mindig volt egy tál gyümölcs, amit én eleinte idegenkedve messziről elkerültem, ellentétben az ítészelnök, Makk Károly feleségével, Hannával, akinek már a bemutatkozás után a kezébe került egy viaszos héjú, feszes és illatos szilva, amitől az első harapás után nem is tudott elszakadni. „Isteni finom!” – dicsérte teli szájjal.

Egyik társunk a harmadik nap meglepte egy egész szatyornyival. Biztosan láttak már gyermeki örömöt. Hanna a nejlontáskát a magasba tartva elindult, és mindenkit végigkínált, akivel csak találkozott. Egy Kanadát is megjárt fővárosi értelmiségi asszony dicsőítette a megyénk egyik legnagyobb kincsét. Büszke voltam a nyírségi homokra, a fáradhatatlan gazdára, akinek gondoskodó keze közül olyasvalami került ki, aminek nincs párja a világon.

„Az egészséges család” program jóvoltából jövő szeptemberben 2200 gyermeknek, várandós kismamának és idős embernek jut a mi szilvánkból is Szabolcs-Szatmár-Bereg mellett Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Jó lenne mellettük állni és figyelni az arcukat, amikor először harapnak bele a mézédes, lédús gyümölcsbe.

Csáki Alexandra








hirdetés