Nézőpont: Sikertörténet
Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki az elmúlt napokban a kormányfő minket érintő kijelentésén tűnődik. Hogy amit mond („sokfajta gondolat és terv létezik arról, hogyan kell az elmaradott térségeket fejleszteni. Debrecen és Nyíregyháza sikeres város, a következő sikertörténet pedig Miskolc lesz” – Észak-Magyarország, 2012. április 21.), azt a mondat tartalmát mérlegelve minek is tekintsük: konkrét ígéretnek, vagy a tényekből következő kijelentésnek. Miként napra éj jön, s éjre nappal – nem lehet másként, és akkor ez mégis csak valami ígéretféle.
Ami engem illet, óvnék tőle, hogy biztosra vegyük. Nem is csak azért, mert az emberben eleve él a gyanakvás a politikával és a politikus beszéddel szemben, és erről nem feltétlenül csak ő maga tehet, és nemcsak azért, mert pusztán a tapasztalat megállapításaiból még messze nem következik, hogy valójában mit tartogat a számunkra a jövő (vagy ahogyan a seregben Wittgenstein tételét a gyakorlatba ültették: csak az a biztos, ami már megtörtént). Ráadásul az erőfeszítéseket demonstráló tény is kevéskének tűnik – a kormányszóvivő például konkrétumként csak a Bosch-fejlesztést tudta megemlíteni a Mi Városunkkal kapcsolatban, ami persze valóban fontos, de nem mutatható ki belőle, hogy a kabinet a népesség arányán felül juttatott forrásokat milyen hatékonysággal költi ebben a térségben. Ez persze a siker viszonylagos voltára is rávilágít, hiszen a kormányzat szempontjából biztosan fegyvertény, de nem az azoknak, akik ennek a fejlesztésnek köszönhetően sem tudtak elhelyezkedni. Amivel pont nem azt akarom mondani, hogy nem lennénk érdekeltek a sikerben. Mert nagyon is azok vagyunk: márciusban 70 ezer 533 álláskereső szerepelt a nyilvántartásban, ebben a megyében, miközben a rendelkezésre álló munkahelyek száma csak 13 ezer 430 volt (Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat, www.afsz.hu). A munkanélküliség, enyhén csökkenő volta ellenére is 24,3 százalékon állt ugyanekkor, 11 százalékkal haladva meg az országos átlagot (MTI, 2012. április 23.). Szóval, sikeresnek lenni nem pusztán trendi életérzés, hiszen a siker hiánya egyértelműen beárnyékolja a jelenünket, a jövőnket pedig alighanem teljesen kilátástalanná is teszi. Ez az érzés hajthatja részben azokat, akiknek nincs maradásuk (a közelmúltban öt év alatt 41 ezerrel csökkent ennek a megyének a népessége). Meglehet, ez nemcsak arról szól, hogy nincs miből megélni, de talán arról is, hogy nem mindenkinek és nem mindig könnyű megtalálnia errefelé a maradás értelmét. És ez az, ami a kormányzati szándékon felüli rész: ha a siker valami cél elérése, akkor lennie kell célnak is – a közösségnek magának kellene erről érvényes kijelentéseket tennie. Hogy lenne ilyen akarás, az nem nagyon látszik: a politika legtöbb, jelent leíró megállapítása a kölcsönös felelősséghárítás, hiányos és tétova a szándék a politikán belüli és kívüli együttműködésre. Talán erre gondolhatott a kormányfő, amikor, rólunk beszélve megkockáztatta: „sokkal több ott a potenciál és az életerő, mint amit eddig felszínre tudtunk hozni”. Mikor és kiben érik meg a felismerés, hogy ez a felszínre hozás nem feltétlenül kormányzati feladat?
