2012.06.13 07:23; Frissítve: 2012.06.13 07:23


Nézőpont: Szakértők

Tarnavölgyi Gergely Tarnavölgyi Gergely
Hála az internetnek, elég manapság egy rosszul, rossz helyen kiejtett mondat, és már rajtunk röhög vagy éppen bennünket szapul az egész ország. Tarnavölgyi Gergely jegyzete

 (1 hozzászólás)

Egy korábbi válogatott labdarúgónk – egy televíziós interjúban – gondolta úgy, hogy az ő titkos favoritjai a lengyel–ukrán közös rendezésű foci Eb-n a svájciak. Apró szépséghiba, hogy a helvétek nem is tagjai a tizenhatos mezőnynek… Az egykori honvédos futballistánk kínos másodperceken át taglalta, hogy a svájciak milyen jó játékkal verték meg a felkészülés során a németeket, és a négy évvel ezelőtti, számukra feledhetően sikerült hazai Eb után most aztán érzi bennük az erőt. Azóta kiderült: hősünk elesett attól a szakkommentátori állástól, amire még a kínos jóslat előtt felkérték.

Egy másik, kevésbé megmosolyogtató esetnek súlyosabb következményei lettek: az egyik hírportál szerint elbocsátották állásából a Közlekedéstudományi Intézet azon munkatársát, aki egy múlt héten nyilvánosságra került videón arról beszélt, hogy csak taktikai okból halogatja a kormány egyes vasútvonalak bezárását. A felvételen szóba kerül az IMF és a „mocskos, büdös karvalytőke” is.

Azóta mindkét „szakértő” tudja: ne szólj szám, nem fáj fejem…

- Tarnavölgyi Gergely -

gergely.tarnavolgyi@inform.hu

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

alt hiba beküldése


Comments 1

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

HTML version of comments

Niki, a nap szépe

Niki ibrányi diáklány, aki imád nagyokat bulizni és táncolni a barátaival, akikkel a legtöbb szabadidejüket is együtt töltik.
tovább »


Login2