NFM: több mint 1000 kilométer kerékpárút építését tervezik

Budapest – Mintegy 850 kilométer kerékpárút épült Magyarországon az elmúlt 7-8 évben, ebből 2010 után 580 kilométer, és a terv az, hogy a következő években 1000 kilométernél is több kerékpárút épül – mondta Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán szerdán.


Az államtitkár felidézte, az építésre 110 milliárd forintot érhetnek el a megyék és a megyei jogú városok a meglévő innovációs programok segítségével. Hozzátette, 700 kilométernyi út építése már elő is van készítve.

Tasó László felhívta a figyelmet, hogy a Kerékpárral 7 határon át program keretében összesen 15 millió forint támogatás nyerhető el, amelyből 30 szemléletformáló rendezvényt kíván támogatni a tárca. Települési önkormányzatok, önkormányzati tulajdonban álló intézmények, civil egyesületek és non-profit vállalkozások nyújthatnak be pályázatot. A tavalyi 5,3 millió forint vissza nem térítendő forrásból a támogatottak 9 rendezvényt szerveztek, amelyeken több mint 1400-an kerékpároztak – ismertette az államtitkár.
A fejlesztési tárca szerdai tájékoztatása szerint a támogatási lehetőség a környezettudatos szemléletet erősítő, határokon átnyúló kerékpáros programok megvalósítását segíti. A túrák a környezetbarát, egészséges és biztonságos kerékpáros közlekedés népszerűsítése mellett a szomszédos országokkal fenntartott kulturális, társadalmi és idegenforgalmi kapcsolatok erősítését is szolgálják. A programsorozat lehetőséget biztosít a határ menti régiókban már kiépült kerékpáros útvonalak megismertetésére, a csoportos kerékpározás kultúrájának terjesztésére.

– MTI –

Címkék: , ,







hirdetés