Kis lépések Holdon, s Földön

Föld! Föld! A biztonságos kikötőre, lábuk alatt szilárd talajra és élelmiszerkészletük feltöltésére vágyó tengerészek örömkiáltása számtalanszor harsant fel a hajózás több évszázados történelmében. A túlélés reményét hozta el a mámoros pillanat, amikor a láthatáron feltűnt a part - Nyéki Zsolt jegyzete. Vajon a ma embere örül-e a Földnek, legyen szó a nagybetűs bolygónkról, 7 milliárd ember misztériummal övezett, megfoghatatlan lakhelyéről, vagy épp arról a szilárd valamiről, amelyen hétköznapi életünk telik? Ki csak munkába sietve lépdel rajta, ki pedig gondozza, műveli, hogy cserébe zöldséget, gyümölcsöt, gabonát, élelmiszert vihessen haza és a piacra – a juss, jog és felelősség mindenkié.

Laikusnak bármennyire is hihetetlen, de ez a valami a lábunk alatt egy élő, lüktető rendszer, amely meghálálja a gondoskodást, de pusztulása magával rántja azt is, aki rosszul bánik vele. Volt idő, amikor a mezőgazdaságban az volt a siker mutatója, hogy ki szórt ki több műtrágyát és növelte ezzel hihetetlen ütemben a termés mennyiségét, vagy épp radírozta tisztábbra a termőföldet a vegyipar legdrasztikusabb mérgeivel. Nem kellett sok idő hozzá, hogy szembesüljön az emberiség a kemikáliák túlzott, oktalan használatának következményeivel: a műtrágya felborította a talajélet egyensúlyát, a pillanatnyi előnyökért a következő nemzedék (értsd: gyermekeink, unokáink) megélhetését veszélyeztettük. A rovar és gyomirtó szerek is szépen pusztították a gyomokat és kártevőket, de velük együtt a hasznos növényeket, állatokat és magát az evolúciós csúcsteremtményt. (Elég csak a hírhedt DDT rovarirtóra utalni: 40 évvel a betiltása után még mindig kimutatják madarak és bálnák szervezetéből!) Az ember már csak olyan, hogy a saját kárán okul – de legalább okulna… Vannak ugye a világ iparilag legfejlettebb országai, akik hiábavaló igyekezettel buzdítják a feltörekvő (zömmel ázsiai) országokat, hogy környezettudatosabb technológiára építkezzenek – nekik pedig eszük ágában sincs költségesebb megoldásokkal rontani pozíciójukat a gazdasági világversenyben, főleg úgy nem, hogy a vizet prédikálók maguk sem igyekeznek előrukkolni a jó példával (a Kiotói jegyzőkönyvről hiányzó aláírások azért beszédesek…).

Nem kell elkeserednünk a nagyhatalmi csaták befolyásolásának esélytelenségétől. Már az is nagy eredmény lenne, ha a lakásainkból szelektíven vinnénk le a hulladékot, és a petpalackokat laposra taposnánk, mielőtt bedobnánk az arra szánt gyűjtőedénybe. Akár el is mormolhatnánk a zöldszigeteken, amit Armstrong a Holdon: „Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiség számára.”

- Nyéki Zsolt -