NGM: Magyarország továbbra is szorosan együttműködik az EBRD-vel

Budapest – Magyarország továbbra is szorosan együttműködik az Európai Beruházási és Újjáépítési Bankkal (EBRD), Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter újabb befektetéseket vár a pénzintézettől – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel.

A miniszter az EBRD elnökével folytatott megbeszélését követően hangsúlyozta, hogy a bank magyarországi szerepvállalása közös érdek: az erősödő magyar gazdaság üzleti lehetőségeket jelent az EBRD-nek, Magyarország számára pedig előnyös, ha a pénzintézet nem csupán a hagyományosnak tekinthető projektfinanszírozásban, hanem tőkebefektetésekben is részt vesz – áll a közleményben. Varga Mihály az elektromobilitás, az energiahatékonyság és a zöldgazdaság fejlesztésében, az infrastrukturális beruházások területén, és a pénzügyi közvetítőrendszerrel kapcsolatos projektekben számít a bank részvételére, egyúttal sikeresnek nevezte a magyar állam és az EBRD közös tulajdonszerzését az Erste Bankban – írták. Az NGM szerint a miniszter szorgalmazta a piaci alapú tranzakciókat is, továbbá üdvözölte, hogy az EBRD 40 milliárd forint értékben részt vesz az OTP Jelzálogbank helyi kötvénykibocsátásában.

Magyarország mostanáig 175 hitelprojektet írt alá az 1991-ben alapított EBRD-vel, az elmúlt 26 évben a bank nettó üzleti volumene mintegy 2,955 milliárd euró Magyarországon. 2015-ben 79 millió, 2016-ban 127 millió euró értékben hajtott végre befektetési programokat a magyar gazdaságban.

– MTI –

Címkék: , ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés