2011.12.14 10:51; Frissítve: 2011.12.14 10:53


Nincs mitől és kitől félni!

Rakamaz Rakamaz
Veigli Géza sikerrel lett úrrá a kishitűségen, a Rakamaz pedig egyértelműen bizonyított az őszi hajrában.


Veigli Géza olykor nem vattázta véleményét, példának okául egy szösszenet: „Csapatom hetek óta csalja a futballt, ezt a szép játékot bűn így művelni”. Mindazonáltal a negyedik helyre rakétázó Rakamaz az egyetlen a megyei első osztályban, amely kivétel nélkül elkalapálta a dobogóra befészkelődő csapatokat! Sőt, az élen nyomuló Nagyszekeres és a harmadik Tiszavasvárival szemben is ,,szűzen,, maradt kapuja, miközben a teljes őszi szezonban csupán egy mérkőzése akadt, amelyen nem szerzett gólt – a Mándok babrált ki a galamblelkű Galambosi Gábor által vezérelt támadógépezettel. 

Futballozni csak úgy érdemes, ahogy a zárómeccsen, a Madával szemben tettük, mert viszontláttam, amit gyakoroltunk, ráadásul a hozzáállás is jó volt – összegzett Veigli Géza, a Rakamaz edzője.

– Tisztában vagyok a játékosok képességeivel, így nem leptek meg a történtek, ez a teljesítmény végig bennük volt. Éppen emiatt éltem meg csalódásként azt a néhány mérkőzést, amelyen a tudásunk alatt játszottunk. Hozzáteszem, senkit nem igazoltunk a nyáron, miközben két játékos távozott, a keretet az ifiből feltöltve léptünk előre, az eredményességet tekintve feltétlenül. Egyáltalán nem mellékes szempont, hogy megúsztuk komolyabb sérülés és hosszabb eltiltás nélkül a szezont, ami mondanom sem kell, mekkora előny.

Ezzel együtt hullámzó teljesítményt nyújtottunk, viszont bármennyire furcsa, ilyen téren is fejlődtünk, tavasszal például még rapszodikusabban szerepeltünk. A Mándok elleni zakó után olyan hangok hallatszottak az öltözőben: felesleges erőlködni, úgysem leszünk benne az első ötben, ezt a felfogást megpróbáltam kiverni a fejekből, a jelek szerint sikerrel. Persze, a lehető legjobbkor jött a Záhonyban aratott fölényes idegenbeli győzelem, ettől megindult a szekér, újra elhitte mindenki, van esélyünk. A legtöbbet és a legjobbak hozta ki magából mindenki az utolsó három fordulóban, egyértelműen kiderült. ennek a csapatnak nincs kitől és mitől félnie!   

Ismerve a magyar, kiváltképp az amatőr futball jelenlegi körülményeit, az lett volna meglepő, ha Veigli Géza kész jövőképpel rukkolt volna elő…
– Nem tudok mást mondani, mint megannyi csapatnál nálunk is sok a kérdőjel. Mindenesetre nem akarok belenyúlni a keretbe, szeretném, ha együtt maradnánk, és szerencsés lenne, ha a felépült Riczu Róbert teljesen egészségesen csatasorba állna, akkor még igazolás nélkül erősebbek leszünk.   

Rakamazi rendszer

Őszi végeredmény
4. Rakamaz 15 8 2 5 27–16 26
Hazai pályán: 8 6 – 2 14–6 18
Idegenben: : 7 2 2 3 13–10 8
Házi góllövőlista
9 gólos: Galambosi G. 6 gólos: Pólik T. 3 gólos: Borbély P., Gáspár L. 2 gólos: Deák G. 1 gólos: Balogh J., Venczel I. Öngól: Kola (Nagykálló), Semegi J. (Záhony).

- Koncz Tibor -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Rakamaz hírei
Haltelepítések megyénk vizein
Nagykálló, Rakamaz - Május 25-én, pénteken a nagykállói Vadkert-tápcsatornába 3,5 q pontyot telepítenek. A [...] tovább »
Urr: Köszönöm, ennyi elég volt!
A labdarúgó Szi-Zo Sport megyei I. osztály 26. fordulójában mindhárom bajnokesélyes nyert, ugyanakor a [...] tovább »
Előhegyalja: 13 szerencsés a fellépőkkel forgathat
A Borsodi Hegyalja Fesztivál bemutatja a Furmint Klub idei programját. tovább »
Nem unatkoztak a mentősök
Kétszer fordult a mentő a Rakamaz–Újfehértó (6–0) megyei első osztályú futballmeccsen. tovább »
A záhonyi edzőnek elég volt…
A labdarúgó Szi-Zo Sport megyei I. osztály 25. forduló vasárnapi mérkőzésein potyogtak a gólok. Súlyos [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés