2012.02.20 13:33; Frissítve: 2012.02.20 13:55


Nincs nyerő típus, nincs siker sem

Nincs nyerő típus, nincs siker sem
Kosárlabda - Az újabb önbizalomromboló vereség után nem zárható ki, hogy lesz(nek) változás(ok) az NYKK-nál.

alt hiba beküldése

Mintha mi sem történt volna a hétvégén a férfi élvonal alsóházában. Az osztályozós helyek elkerüléséért csatázó csapatok (Marso-Vagép NYKK, SZTE-Szedeák, Jászberény, Debrecen) egyike sem tudott nyerni, holott valamennyi hazai pályán játszott. Mindez nyíregyházi szempontból azt jelenti, hogy a továbbra is a tizedik helyen álló csapat három fő riválissal szemben megőrizte egy-két győzelemnyi előnyét, és eltelt egy újabb forduló. Tegyük hozzá, ha a szombati, Pécsi VSK elleni bajnokin (83–92) nem is, a debreceni és a szegedi összecsapáson Fortuna fogta a nyíregyháziak kezét, hiszen ezeket a meccseket csak kiélezett végjátékban, kétpontos különbséggel vesztették el a hazaiak a Kecskemét, illetve a listavezető Falco ellen.

Az viszont óriási gond lenne, hogy az NYKK-nál úgy is tennének, mintha valóban nem történt volna semmi a hétvégén. A Pécs elleni találkozó is rávilágított azokra a hiányosságokra, amelyeket már korábban is látni lehetett: kiélezett szituációban nincs, aki hátára vegye a csapatot; kevés a hárompontos kosarak száma (szombaton 23/8 volt a csapatmutató ezen a téren, ami 31 százalék, szemben a pécsi 19/12-vel, tehát 63 százalékkal…), viszont sok a kihagyott büntetőké (a Pécs ellen 12/5, 42 százalék, hazai pályán…); a zónavédekezés ellen pedig rendre „lefagy” a csapat. Ezeket illetően Brandon Fields bevetésével sem történt előrelépés, mert hiába zsákol a büntetővonalról elugorva az amerikai hátvéd, ha a tripla- (szombaton 5/0) és a büntetőzési (7/2) mutatója is jócskán elmarad attól, amit egy külföldi mezőnyembertől remélni lehetne.

– Ezen a mérkőzésen az jelentette a különbséget a két csapat között, hogy amíg a pécsieknél Jara Rubin Doyne és Andrija Csirics személyében volt két olyan légiós, aki bedobta a létfontosságú kosarakat, elsősorban triplákat, addig nálunk a felelősség- és a labda továbbpasszolása volt a jellemző – mondta Ferenczi Tamás vezetőedző, akinek álmatlan hétvégi éjszakákat okozott a szombati vereség. – Igen, elsősorban a légiósoktól várná az ember, hogy megoldja ezeket a feladatokat, így mindenféleképpen tanulság a jövőre nézve a megfelelő játékoskiválasztás. Készültünk mi a zóna ellen is, de vagy kimaradtak az üres hárompontos dobóhelyzetek vagy pedig el sem vállaltuk azokat, ha pedig betörések révén akartunk közelebb kerülni a gyűrűhöz, akkor rendre rossz megoldásokat választottunk. Nyerő típusú emberek nélkül nem lehet ilyen szoros meccset nyerni.

Márpedig várható, hogy lesznek még kiélezett csaták, amelyeken az élvonalbeli tagság is múlhat. Valamit tehát tenni kell. De mit?

– Az újabb sikeretelen széria miatt görcsös a csapat, a játékosoknak tovaszállt az önbizalma – így Ferenczi Tamás. – Leginkább egy görcsoldó győzelemre lenne szükségünk, olyan sikerre, mint amilyen a decemberi, Sopron elleni volt. Persze, a győzelmeket nem adják ingyen, a következő fellépésünkön, Zalaegerszegen is nagyon meg kell majd érte küzdenünk. Idégtépő egy hónap van még előttünk az alapszakasz végéig.

Természetesen a vezetőségben is felmerült, hogy lépéseket kell tenni a hullámvölgyből való kilábaláshoz. Hogy ezek a szakmai stábot vagy a játékoskeretet érintik majd, azt egyelőre nem tudni, mindenesetre, ha légióscsere, egyáltalán új kosaras érkezése kerül szóba, akkor az ügylet lebonyolítására már nincs sok idő, hiszen erre a bajnoki évre már csak február végéig lehet játékengedélyt kiváltani.

- Bodnár Tibor -

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Fanni, a nap szépe

Fanni 18 éves miskolci diáklány. Igaz volt már fotózáson, mégis ez a medencés környezet számára újdonság volt, de nagyon élvezte a beach hangulatot.
tovább »


Login2