Nincs olyan, hogy majd lesz valami

A naményiakat gyakran a vesztes meccs után is dicsérték, de ezért még nem járt pont
A naményiakat gyakran a vesztes meccs után is dicsérték, de ezért még nem járt pont - © Fotó: Pusztai Sándor
Vásárosnamény – Az „őszinte futball” egyelőre kilenc pontot hozott a naményiak konyhájára.

A Vásárosnamény az előző évadban gyakorlatilag módszeresen végigverte a megye kettő Kelet-Magyarország-csoport mezőnyét, miközben százhatvankilenc gólt hintett. A beregi csapat természetesen csont nélkül dobbantott feljebb: azzal persze, mindenki tisztában lehetett – az első osztály más kávéház. Noha az „őszinte futball” továbbra is jellemzője a Tivadar-legénységnek, amit mi sem jelez jobban: csupán két egylet kapott több „dugót”, ugyankkor továbbra is nagyüzemben termelik a gólokat. Főként ahhoz képest, hogy a gárda – kilenc szerzett ponttal – a tizenharmadik helyen táborozik a tabellán. Úgy, hogy a kilenc forduló során még nem játszott döntetlent!

– Csalódásnak nem mondanám az eddigi szereplést, bár kétségtelenül akadtak olyan mérkőzések, amelyekből sokkal jobban kijöhettünk volna – alkotott véleményt a történtekről Tivadar András, a Vásárosnamény edzője. – Az hamar világossá vált, ez nem a megye kettő, itt teljesen más a ritmus, három-négy mérkőzésnek el kellett telni, hogy mindenki rájöjjön, feszesebben védekezésre van szükség. Ezen a szintem nincs olyan, hogy kimegyünk, aztán majd lesz valami, kilencven percet koncentrálni kell, nem lehet lazáskodni. Azt gondolom, az utóbbi időben sikerült némiképp stabilizálni ezt a csapatrészt. Az egy dolog, hogy bennünket dicsérnek a vesztes meccsek után, sajnos, ezért pontokat nem adnak. Hat mérkőzés van hátra, ebből természetesen megpróbáljuk kihozni a maximumot, annál is inkább, mivel olyan sűrű a táblázat, hogy két-három jól elsült fellépéssel akár jelentősen feltornázhatjuk magunkat.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés