Női kézilabda BL – A Győr 16 góllal győzött Németországban

Nordhausen – A címvédő Győri Audi ETO KC 16 góllal győzött a német bajnok Thüringer HC vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában, vasárnap Nordhausenben.

Az egész BL-mezőnyben már csak a magyar csapat százszázalékos.

Eredmény:

női BL, 3. forduló, C csoport:

Thüringer HC (német)-Győri Audi ETO KC 22-38 (11-15)

a Győr gólszerzői: Bódi, Oftedal 6-6, Brattset, Groot 5-5, Hansen, Kristiansen 4-4, Amorim 3, Fodor 2, Puhalák, Affentáler, Knedlikova 1-1

A magyar csapatból ezúttal is hiányzott a sérült Tomori Zsuzsanna és Nora Mörk.

Az első félidőben a győriek támadójátéka néhány labdaeladástól eltekintve jól működött, a védekezésbe viszont több hiba is csúszott. Akadtak gyengébb egyéni teljesítmények – elsősorban a holland Nycke Groot részéről -, s csapatként sem mindig volt meggyőző és összeszedett a címvédő.

Az ETO 4-4 után ellépett a hazaiaktól, akik a korábbi magyar válogatott Triscsuk Krisztina vezérletével igyekeztek tartani magukat, de néhány ziccer mellett két büntetőt is kihagytak. Később rendszeresen levitték a kapusukat, és emberelőnyben támadtak, ennek ellenére négygólos hátrányban voltak a szünetben.

A második felvonás elején sorozatban négyszer voltak eredményesek a vendégek (11-19), és a folytatásban is nagy fölényben játszottak, ezért a németek vezetőedzője, Herbert Müller már a 39. percben kihasználta az utolsó, harmadik időkérési lehetőségét (13-23). Ebben az időszakban a győrieknek minden összejött, a hazaiaknak viszont szinte semmi, így percről percre nőtt a különbség.

A hajrában a Győr cserejátékosai is lehetőséget kaphattak, mert a két csapat nem volt azonos súlycsoportban.

Triscsuk Krisztina kilenc lövésből négy gólt dobott a találkozón.

Az ETO korábbi sikeredzője, a spanyol Ambros Martín orosz csapata, a Rosztov-Don 27-21-re nyert a dán Köbenhavn otthonában.
A győriek legközelebb november 5-én lépnek pályára a BL csoportkörében, amikor a Thüringer HC-t fogadják.

A C csoport állása: 1. Győr 6 pont, 2. Podravka Koprivnica (horvát) 3 (82-86), 3. Krim Mercator Ljubljana (szlovén) 3 (77-86), 4. Thüringer HC 0

később:

D csoport:

SG BBM Bietigheim (német) – FTC-Rail Cargo Hungaria 17.00

– MTI –








hirdetés