Női kézilabda EHF Kupa – Minimális érdi előny

Érd – Az Érd HC házigazdaként egy góllal legyőzte a norvég Storhamar HE csapatát a női kézilabda EHF Kupa-selejtező harmadik fordulójának szombati első mérkőzésén.

Eredmény,
női EHF Kupa, selejtező, 3. forduló, első mérkőzés:

Érd HC-Storhamar HE (norvég) 29-28 (12-14)

az Érd legeredményesebb játékosai: Kovacevic 7, Jerabkova 6, Lavko, Krpez Slezak 5-5

Juhász Gabriella, valamint az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Heidi Löke vezérletével jól kezdtek a vendégek, de később egy 3-0-s sorozattal fel tudott zárkózni az Érd (7-9), amely a cseh Marketa Jerabkova találataival tartani tudta a kétgólos hátrányt a szünetig (12-14).
A második félidő elején is a Storhamar vezetett, majd a szerb Jelena Lavko és Jovana Kovacevic góljaival a 43. percben egyenlített az Érd, majd hamarosan – a meccs folyamán először – a vezetést is átvette, amit növelni is tudott (25-23).

A nagy küzdelemben megszerzett előnyt a magyar csapat nem volt képes megtartani – egy 4-0-s szériával fordítottak a norvégok (25-27) -, de a legvégén Katarina Krpez Slezak találataival mégis sikerült kiharcolnia a minimális különbségű győzelmet.
korábban:

HK Lada Toljatti (orosz)-Siófok KC 30-26 (15-16)

Dunaújvárosi Kohász KA-Super Amara Bera Bera (spanyol) 18-26 (11-12)

A visszavágókat jövő vasárnap rendezik, a párharcok győztesei a 16 csapatos csoportkörbe jutnak.

– MTI –








hirdetés