Női kézilabda EHF Kupa – Összekerült a Dunaújváros és az Érd

Budapest/Bécs – Egy magyar csapat biztosan ott lesz a női kézilabda EHF Kupa csoportküzdelmeiben, mivel a selejtező utolsó körében összekerült egymással a címvédő Dunaújváros és az Érd.

Az Európai Kézilabda Szövetség kedden délelőtt Bécsben tartotta a sorsolást, melyen a harmadik magyar csapat, az Alba Fehérvár a szlovák Iuventa Michalovce együttesét kapta ellenfélnek, és az első mérkőzésen idegenben lép majd pályára. A magyar párharcot Érden kezdik.

Az első összecsapásokat november 12-én vagy 13-án, a visszavágókat pedig egy héttel később rendezik.
A harmadik fordulóra 12 párt sorsoltak, melyekből a győztesek jutnak a 16-os csoportkörbe a Bajnokok Ligája négy csoportharmadikja mellé.

– MTI –








hirdetés