Női kézilabdakupák – Az FTC nagy lépést tehet a továbbjutás felé a BL-ben

Budapest – A Ferencváros nagy lépést tesz a negyeddöntőbe jutás felé a női kézilabda Bajnokok Ligájába, ha pontot szerez a szlovén Krim Mercator Ljubljana otthonában a középdöntő harmadik fordulójában, szombaton.

Az FTC az első fordulóban küszködve nyert a német Thüringer HC vendégeként, majd nagy formajavuláson ment keresztül, hiszen múlt szombaton – a lázas beteg csapatkapitány, Kovacsics Anikó nélkül – 32-32-es döntetlent játszott a Győri Audi ETO-val. Az érdi mérkőzés volt az első a mostani szezonban, amit a BL-címvédő nem tudott megnyerni.

Elek Gábor, a fővárosiak vezetőedzője a klub honlapján kijelentette, a Győr ellen megszerzett pont akkor ér valamit, ha Ljubljanában sikerül győzniük. A Ferencváros a 2. csoport negyedik helyén áll, aktuális ellenfele pedig két ponttal lemaradva az ötödik.

“A Krim meglehetősen speciális kézilabdát játszik, olyat, amilyet a nemzetközi mezőnyben egyetlen más csapat sem, ezért nehéz ellene felkészülni” – magyarázta a szakvezető. Hozzátette, tudják, hogyan lehet “megfogni” a szlovénokat, illetve kijelentette, hogy a legutóbbi meccsen mutatott extrateljesítményt ezúttal elegendő lenne csupán megközelíteniük a győzelemhez.

“A fej dönti el ezt a meccset, ha koncentráltak leszünk, begyűjthetjük a két pontot” – vélekedett Elek Gábor. A klub szerdán leigazolta Pásztor Noémit, de a magyar aranyéremmel zárult tavaly nyári, debreceni junior világbajnokság legjobb beállója a BL középdöntőjében még nem léphet pályára. Ugyancsak nem szerepelhet – sérülés miatt – a holland Danick Snelder, illetve a Djurdjina Malovic, Bobana Klikovac montenegrói duó.

Uros Bregar, a Krim Mercator vezetőedzője úgy fogalmazott, az ETO elleni rangadón a Ferencváros ismét bizonyította, hogy kivételes csapat, amely agresszíven kézilabdázik, a távoli lövései kifejezetten veszélyesek, a védekezése viszont nem a legjobb.

A két csapat eddig hétszer mérkőzött egymással a nemzetközi kupaporondon, a szlovénok ötször győztek, az FTC kétszer.

A 2. csoportban listavezető Győri Audi ETO KC szombat este a norvég Vipers Kristiansand együttesét fogadja, amely versenyben van a csoport második helyéért. A hazaiaknál a brazil balátlövő Eduarda Amorim és a norvég jobbátlövő Nora Mörk továbbra sem játszhat sérülés miatt. Ott lesz viszont a pályán az ugyancsak norvég Kari Brattset, aki tavaly nyáron éppen a Viperstől igazolt a magyar bajnokhoz.

A világbajnoki ezüstérmes beálló a norvég klub honlapján elmondta, nagyszerűen érzi magát Győrben, de hiányoznak neki korábbi csapattársai, mivel szép időszakot töltött Kristiansandban, ahova nagyszerű érzés lesz visszatérnie, és a szombati, hazai meccset is nagyon várja.

“Egy kicsit furcsa lesz a Vipers ellen játszani, hiszen mindenkit jól ismerek a csapatban, és sok jó barátom van ott. A csapat hihetetlenül jól teljesít a BL-ben, a klub nagy lépést tett a helyes irányba” – magyarázta.

A két együttes 2004-ben és 2005-ben egy év alatt négyszer is játszott egymással az EHF Kupában, háromszor a Győr nyert, egyszer a norvégok.

Az EHF Kupa csoportkörének hatodik, utolsó fordulójában a siófok KC vasárnap tét nélküli meccsen fogadja a német Metzingent. A százszázalékos magyar csapat a múlt héten biztosította csoportelsőként helyét a negyeddöntőben, Korsós Dorina és Hársfalvi Júlia együttese viszont biztosan nem juthat tovább. A siófokiaknál már nem lép pályára a román válogatott Melinda Geiger, akivel pénteken közös megegyezéssel szerződést bontott a klub. A 31 éves jobbátlövő eredetileg a szezon végén tervezte visszavonulását, de személyes okokra hivatkozva erre négy hónappal előbb sor került sor.

A magyar női csapatok hétvégi programja:

szombat:

Bajnokok Ligája, középdöntő, 2. csoport, 3. forduló:

Krim Mercator Ljubljana (szlovén) – FTC-Rail Cargo Hungaria 15.00
Győri Audi ETO KC-Vipers Kristiansand (norvég) 19.30

Az állás: 1. Győri Audi ETO KC 11 pont, 2. Vipers Kristiansand 8 (175-157), 3. CSM Bucuresti (román) 8 (184-179), 4. FTC-Rail Cargo Hungaria 5, 5. Krim Mercator Ljubljana 3, 6. Thüringer HC (német) 1

vasárnap:

EHF Kupa, csoportkör, 6. (utolsó) forduló, B csoport:

Siófok KC-TusSies Metzingen (német) 15.00

Az állás: 1. Siófok KC 10 pont, 2. Herning-Ikast (dán) 6, 3. TusSies Metzingen (német) 4, 4. IK Sävehof (sévd) 0

– MTI –








hirdetés