Női kosárlabda Euroliga – Nem Sopronban lesz a négyes döntő

Sopron – Nem a Sopron Basket rendezi a női kosárlabda Euroliga négyes döntőjét április 20. és 22. között.

A szerdán a Final Fourba jutott egyesület honlapjának szombati tájékoztatása szerint a klubvezetés az elmúlt két napban “minden követ megmozgatott annak érdekében, hogy a minimális pályázati feltételeket teljesítve Sopronba hozza a tornát, de sajnos nem sikerült. A pályázati határidő a mai nappal lejárt, így nem maradt más hátra, mint várni a helyszín hétfői bejelentését” – olvasható az állásfoglalásban.

A negyeddöntőben a tavaly döntős török Fenerbahcét 2-1-es összesítéssel búcsúztató magyar bajnok 18. Euroliga-szezonjában másodszor jutott be a Final Fourba, 2009-ben Salamancában előbb a spanyol házigazdáktól, majd a bronzmeccsen az orosz Jekatyerinburgtól is kikapott, és negyedik lett. Idén a négyes döntő másik három résztvevője a Jekatyerinburg, a szintén orosz, címvédő Kurszk és a török Yakin Dogu Üniversitesi lesz.

Magyarországon eddig egyszer került sor Euroliga Final Fourra: a MiZo Pécs 2004-ben házigazdaként bronzérmes lett a szezonzáró tornán.

– MTI –








hirdetés