Hajdú-Bihar

2014.12.31. 13:51

Jegyzet: Pihenős évünk lesz?

<em>Van egy – illetve egyből hét – jó hírem a munka hőseinek. Ha élhetek az időjósok kifejezésével, „előreláthatóan” hosszú hétvégékkel teli évünk lesz 2015-ben.</em> Sipeki Attila jegyzete.

Van egy – illetve egyből hét – jó hírem a munka hőseinek. Ha élhetek az időjósok kifejezésével, „előreláthatóan” hosszú hétvégékkel teli évünk lesz 2015-ben. Sipeki Attila jegyzete.

Az interneten böngészve döbbentem rá az örömteli hírre, ami valljuk be, 2014 utolsó napján kimondottan jól jön a megfáradt testnek és a kimerült léleknek is. A következő naptári évünk ugyanis tele lesz legalább annyi hosszú hétvégével, mint amennyi állami ünnep esett hétvégére 2014-ben. A jövő évi naptárakat sasolva nagyon úgy tűnik, a hetes lesz a szerencseszámunk, ugyanis ennyiszer lesz valamely munkaszüneti nap összekötve hétvégékkel.

Az év elején a pihenőnapok ugyan még nehezen indulnak be, viszont tavasztól elkezdődik az egészen decemberig tartó nagyüzem. Húsvétkor egy nappal hosszabb lesz a hétvége, ugyanez igaz majd május 1-jére is, de október 23-a is péntekre esik majd. A „dologtalan” napok sora pedig egy karácsonyi, négy napos hétvégével zárul. Tessék tehát a lehető leghamarabb áttanulmányozni a naptárakat és időben lefoglalni a pihenőnapokat, úgy intézni majd a szabadságokat és a szállásokat is, hogy aztán senki se tudjon belénk kötni, hogy miért nem szóltunk előre…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!