Női röplabda interkontinentális selejtező – Ismét kikapott, így búcsúzott a magyar csapat

Budapest/Lima – A magyar női röplabda-válogatott két sima és egy szoros játszmában kikapott a házigazda Perutól a Limában zajló interkontinentális selejtezőben, így nem jutott az elődöntőbe.

A nemzetközi szövetség (FIVB) honlapja szerint a tartalékos magyar válogatottban – amely mindössze kilenc játékossal utazott Limába – sérülés miatt a liberó Molcsányi Rita sem tudta vállalni a játékot a helyi idő szerint péntek este rendezett találkozón. Jan De Brandt szövetségi kapitány együttesének a harmadik felvonásban három játszmalabdája volt, ám végül 3-0-ra veszített.

A magyarok – mivel egy nappal korábban Kolumbia legjobbjaitól is kikaptak – csoportjuk harmadik helyén zártak, így búcsúztak a további küzdelmektől.

A hatcsapatos torna legjobbja megmérkőzhet az idei Nemzetek Ligája leggyengébb együttesével, az argentin válogatottal: az oda-visszavágós párharc győztese jövőre az FIVB legrangosabb sorozatában, az NL-ben szerepelhet.

A két csoport első és második helyezettjei magyar idő szerint vasárnap hajnalban elődöntőt játszanak, a két győztes pedig megmérkőzik egymással az aranyéremért és az Argentína elleni párosmeccsért.

Eredmény:

Peru-Magyarország 3-0 (14, 11, 26)

csütörtökön játszották:

Kolumbia-Magyarország 3-0 (13, 19, 7)

szerdán játszották:

Kolumbia-Peru 3-0 (24, 12, 12)

– MTI –








hirdetés