Sport

2016.08.20. 11:15

Nyíregyháza Spartacus - Az első hazai sikerre készülnek

Nyíregyháza - Vasárnap a harmadik helyen álló siófokiakat fogadja az NB II-ben a Nyíregyháza Spartacus.

Nyíregyháza - Vasárnap a harmadik helyen álló siófokiakat fogadja az NB II-ben a Nyíregyháza Spartacus.

Két gól, győzelem és újabb információk. Így summázhatnánk a Szpari szerdai edzőmeccsét, amelyen a Hajdúböszörmény volt az ellenfél.

– Nem tetszett a mérkőzés – kezdte kritikusan Mátyus János, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője. – Az eddigi bajnokikon kevesebb lehetőséget kapók bizonyíthatták volna, hogy helyük lenne a csapatban. Sajnos, a böszörményiek elleni meccsen látottak alapján sem a fiatalok, sem az idősebbek nem kerültek közelebb a meccskerethez.

Négyből hármat nyertek

Ez nem jó, hiszen a bajnokságból nagyon sok van még hátra, és egy sikerhez nem elég egy jó kezdő, egy erős keretre van szükség. A következő két körben itthon játszik a Szpari, előbb a Siófok, jövő szerdán pedig a Kozármisleny lesz a vendég. A vasárnapi rangadó lesz, hiszen az a Siófok vizitál a Városi Stadionban, amely az eddigi négy körben háromszor nyert, egyszer kikapott és jelenleg a tabella harmadik helyén áll.

A Goran Kopunovics dirigálta együttes (egyébként a siófokiak adják tovább az ellenfelet a Szparinak) háromszor játszott otthon, a Vác ellen 1–0-ra, a Mosonmagyaróvár ellen 2–1-re nyert, a legutóbbi körben pedig 4–1-gyel küldte haza a Kozármislenyt. Hasonló eredmény született Zalaegerszegen, ott kaptak ki a Balaton-partiak. Az együttes tagja az egykoron a Szpariban is megfordult Petneházi Márk. Amíg a Spartacus eddig három gólt szerzett, a siófokiak nyolcat, Elek Bence háromszor vette be az ellenfél kapuját, Gréczi Gábor és Berki Péter pedig kétszer-kétszer, utóbbi az előző fordulóban duplázva.

– Az alapot jelentő védekezéssel nincs gond, a megszerzett pontok száma is kielégítő, a támadójátékban még van előrelépni való – tért rá a bajnokira Mátyus János. – A következő két hazai meccsen hat pont a cél, tehát vasárnap szeretnénk megszerezni az első hazai győzelmünket. Miként a Csákvár és a Zalaegerszeg ellen, most is nagy küzdelemre van kilátás, hiszen a Siófok eddigi szereplése meglepetés, de nem véletlen. Az elemzőrendszer alapján elsősorban a pontrúgásaik veszélyesek, eddig eredményesek voltak, igaz, a nyolc szerzett gól mellett hatot kaptak. Harcos, fegyelmezett és természetesen eredményes játékkal kell kirukkolnunk, hogy három ponttal ajándékozhassuk meg lelkes szurkolóinkat.

A hazaiak pénteken és szombaton is tréningeznek, azt követően dönt majd a kezdőről Mátyus mester. Máté Péter biztosan, Heffler Norbert valószínűleg még hiányozni fog.

- KM-ML -


NB II.: 5. forduló

Péntek

Puskás Akadémia–Soproni VSE (19)

Vasárnap

Nyíregyháza Spartacus–BFC Siófok Városi Stadion, 17.30

V.: Lovas (Punyi, Csatári). Spartacus: Hermány – Szokol, Rubus, Dvorschák, Farkas M. – Szé­csi M., Kártik, Tamási Zs., Rezes – Rudolf, Dragóner.

Kozármisleny–Kisvárda Master Good Pécs, 19

V.: Kovács G. (Kulman, Király Zs.). Kisvárda: Ivancsics A. – Vári B., Vermes, Fodor F., Fodor A. – Lucas, Erős G. – Talabér, Grumics, Cseri T. – Rajczi

Soroksár–SZEOL SC, Budaörs–Cigánd, Cegléd–Vác, Szeged 2011–Zalaegerszeg, Dorog–Mosonmagyaróvár (valamennyi 17.30), Szolnok–Békéscsaba, Balmazújváros–Csákvár (mindkettő 19)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!