Női röplabda NB I – Egy sikerre az osztályozótól az MTK és a Haladás

Budapest – Az MTK és a Haladás is megnyerte a női röplabda NB I elődöntőjének második mérkőzését szerdán.

A fővárosiak a Budaörs vendégeként diadalmaskodtak, míg a Haladás hazai pályán győzte le a Gödöllőt. Mindkét együttes megnyerte a párharc első összecsapását is, így egy siker választja el őket attól, hogy május elején osztályozót játszhassanak a Kaposvárral vagy a Vasassal az Extraligába való feljutásért. A döntőt nem rendezik meg.

A harmadik mérkőzéseket szombaton rendezik.

Eredmények

elődöntő, 2. mérkőzések:

Budaörsi DSE-MTK Budapest 0-3 (-22, -16 -16)

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-0 az MTK javára.

Hungast-Haladás – Penta Gödöllői RC 3-1 (20, 11, -21, 19)

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-0 a Haladás javára.

– MTI –








hirdetés