Helyi közélet

2014.05.14. 10:32

Már nem pusztába kiáltott szó

Baktalórántháza - Mind a méhészetben, mind pedig az erdőgazdálkodásban kiemelt szerepet játszik hazánkban az akácfa.

Baktalórántháza - Mind a méhészetben, mind pedig az erdőgazdálkodásban kiemelt szerepet játszik hazánkban az akácfa. Az Európai Unió brüsszeli döntéshozói a közelmúltban fogadták el azt a rendelet-tervezetet, mely lényege és eredeti célja az olyan, agresszíven terjedő, behurcolt, nem őshonos növény- és állatfajok visszaszorítása, illetve bekerülésének megakadályozása, amelyek veszélyt jelentenek adott esetben akár az emberi egészségre vagy az Európában őshonos fajokra, a kontinens élővilágának sokszínűségére.

– Meg kell akadályozni, hogy az akác, mely az országban ezreknek biztosít megélhetést, felkerüljön az unió tiltólistájára – fogalmazott Glattfelder Béla fideszes EP-képviselő szerda délelőtt azon a baktalórántházi konferencián, melyet a nyírségi homokon szép számmal előforduló akác megvédésére rendezett a Nyírerdő Zrt.

Szalacsi Árpád, az erdészeti társaság vezérigazgatója kiemelte, hogy ők már évek óta harcolnak a fafaj megvédéséért, ám hangjuk sokáig csak pusztába kiáltott szó volt. – Szerencsére az utóbbi hónapokban több vezető politikus is kiállt mellettünk, így segélykiáltásunk már Brüsszelig is elhallatszik.

Részletek lapunk csütörtöki számában és a www.kelet.hu oldalon!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában