Nőnap hóvirág nélkül

Idén akár 10ezer forintra is büntethetik a hóvirágárusokat. Egy tavalyi jogszabály
módosítás óta ugyanis tilos letépni a növényt.

A hóvirág 2005 szeptemberétől az Európai Unió összes országában védett. Az
intézkedés oka, hogy hóvirág-állomány az utóbbi években erősen lecsökkent, számos
élőhelyen pedig eltűnőben van Magyarországon is. A tavasz beköszöntével gyakran
ipari módszerekkel gereblyével, földgyaluval esnek neki a virágnak a gyűjtők,
nemcsak letépik, de a föld alatti hagymáját is kihúzzák. Gond az is, hogy a
virágszedők a legszebb példányokat szakítják le, így csak a silányabb példányok
érlelhetnek újabb magokat. Ezzel pedig romlik a virág genetikai állománya. Lerosszabb
a helyzet a nagyobb városok melletti erdőkben.

A Környezetvédelmi és Vízügyi minisztérium helyettes államtitkára Haraszty
László Független Hírügynökségnek korábban elmondta, hogy ebben az évben a hatóságok
a piacokat is ellenőrzik majd, hogy senki se áruljon hóvirágot például Nőnapon.

A minisztérium egyébként inkább mosolyt és könyvet javasol Nőnapra hóvirág
helyett.








hirdetés