Norvég támogatásból fejleszt a Szuro-Trade Kft.

Akt.:
Norvég támogatásból fejleszt a Szuro-Trade Kft.
Nyíregyháza – A „zöld-innováció” révén a vállalkozás mérsékli a terményszárítás során keletkező hulladék mennyiségét, ezáltal is csökkentve a cég ökológiai lábnyomát.

A 219 millió forintos támogatásból megvalósuló, 404 millió forint összköltségű projekt nyitórendezvényét csütörtökön tartották a Szuro-Trade Debreceni úti telephelyén.

– Külön öröm számomra, hogy ez a fejlesztés éppen abban az évben kezdődik el, amikor húsz esztendős lesz a Szuro-Trade Kft. – fogalmazott Szurovcsák András. A főként gabonakereskedelemmel és terményszárítással foglalkozó vállalkozás ügyvezetője elmondta: az első tíz évben sikerült felküzdeniük magukat a megye száz legsikeresebb vállalkozása közé, mára pedig tartósan megragadtak a legjobb huszonöt cég között.

Szurovcsák András kiemelte: eddig is igyekeztek környezetbarát technológiát alkalmazni, ez a projekt egy újabb lépcsőfok.

A Szuro-Trade Kft. a Szent István Egyetemmel közösen valósítja meg a 219 millió forintos norvég támogatásból megvalósuló beruházást. A felsőoktatási intézményt képviselő Tarnóczky Tímea program operátor kiemelte: az északi ország a Norvég Finanszírozási Mechanizmus forrásival kívánja segíteni az Európai Unióhoz később csatlakozó országok fejlődését, így hazánkét is

– Ez az alap igyekszik támogatni azokat a beruházásokat, melyek csökkentik a keletkezett hulladék mennyiségét – közölte Tarnóczky Tímea, majd felhívta a figyelmet arra, hogy ez a projekt nem enged csúszást, így egy 2017. április 30-ig mindenképpen be kell fejezni a programot, ami komoly kihívás elé állítja majd a vállalkozást.

Kiss Tamás a beruházás szakmai oldalát igyekezett megvilágítani. – A projekt keretében egy új terményszárító technológiát vezetünk be, amely fosszilis és más külső hőenergia-forrás nélküli zárt energetikai folyamatként kezeli majd a terményszárítást. Ez a rendszer az egész országban egyedülálló lesz – fogalmazott Kiss Tamás, aki hozzátette: a besztereci és a mandabokori telephelyükön található kazántelepek már eddig is melegvizes rendszerben működtek, aminek megtapasztalták az előnyeit, de érzékelték azt is, hogy a rendszer behatárolt, a terményszárítás maximális hőfokát ugyanis nem tudták elérni.

Részletek a Kelet-Magyarország május 20-ai számában és a kelet.hu-n.








hirdetés