2012.04.18 11:25; Frissítve: 2012.04.18 11:43


Nőtt a helyi adóbevétel Nyíregyházán

Nyíregyháza, 2012. április 18., szerda (MTI) – A tavalyihoz képest március végéig 12,4 százalékkal, közel 400 millió forinttal nőtt a helyi adóbevétele a nyíregyházi önkormányzatnak – közölte Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), a város polgármestere szerdán az MTI érdeklődésére.

alt hiba beküldése

Az idei első negyedévben több, mint 3 milliárd 522 millió forint volt az adóbevétele a helyhatóságnak, szemben a múlt évi 3 milliárd 134 millió forinttal – mondta az önkormányzati vezető. Kiemelte: a legnagyobb összeg, csaknem 2 milliárd 238 millió forint, az iparűzési adó volt, amely 343 millió forinttal (18,1 százalék) növekedett a múlt évihez képest. Építményadót március végéig közel 838 millió forintot fizettek be Nyíregyházán. Ez 3,2 százalékkal haladta meg a múlt évit. Az idegenforgalmi adóbevétele is növekedett a 120 ezres nagyváros önkormányzatának, bár az év első három hónapjában mindig kevés a turista. Március végéig valamivel több, mint kétmillió forint idegenforgalmi adót fizettek be, szemben a tavalyi 1,9 millióval.

Szabálysértési bírságból és pótlékból 17 millió 600 ezer forinttal nőtt a város költségvetési bevétele, míg egy évvel korábban 10 millió forint volt ez az összeg. Gépjárműadót – az idei adóév első felére – közel 426 millió forintot fizettek be a nyíregyházi gépkocsi tulajdonosok. Ennél az adónemnél 2,9 százalékos volt a növekedés. A nyírségi nagyváros önkormányzatának termőföld bérbeadásából, illetve talajterhelési díjból is volt még bevétele az idei első negyedévben, összesen több mint 1,5 millió forint. Ez a két adóbevétel viszont csökkent.

A nyíregyházi önkormányzat a januárban jóváhagyott költségvetése szerint az idén összesen több, mint 39 milliárd forintból gazdálkodik. Az állami támogatáson kívül 11 milliárd forintot meghaladó saját bevételre számít, amelynek döntő része a helyi adóbevétel lesz. 

- MTI -

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Niki, a nap szépe

Niki ibrányi diáklány, aki imád nagyokat bulizni és táncolni a barátaival, akikkel a legtöbb szabadidejüket is együtt töltik.
tovább »


Login2