2012.08.8 11:17; Frissítve: 2012.08.8 11:17


Nőtt az OMV eredménye az első fél évben

Bécs, 2012. augusztus 8., szerda (MTI) – Az elemzői várakozásoknál jobb eredményt ért el az első fél évben az OMV osztrák gáz- és kőolajipari konszern a szerdán közölt adatok szerint.

alt hiba beküldése

A bevétel 27 százalékkal nőtt, 20,3 milliárd eurót tett ki. A cég adó- és kamatfizetés előtti eredménye 11 százalékkal, 1,5 milliárd euróra nőtt az előző évihez képest.

A vállalat egyszeri tételektől és az árváltozások hatásától megtisztított – úgynevezett Clean CCS – üzemi eredménye az első fél évben 38 százalékkal haladta meg a tavalyit, 1,6 milliárd eurót tett ki. Különösen a második negyedévben javult a CCS EBIT: 865 millió euróra ugrott, 82 százalékkal haladva meg a tavalyi második negyedévit.

A romániai leányvállalat, a Petrom 616 millió euróval járult hozzá az üzemi eredményhez a 2011 első félévi 578 millió euró után.

Az OMV közleménye szerint Líbiában a kitermelés a polgárháború előtti szint 90 százalékára emelkedett. Összességében négy százalékkal emelkedett az OMV kitermelése. A finomítói árrés is kedvezően alakult a nyersolajár csökkenésének köszönhetően. A vállalat júliusban felújította a kitermelést Jemenben, mindamellett bizonytalannak ítéli a biztonsági helyzetet.

A 2012-es év egészére hordónként 100 dollár feletti átlagos Brent nyersolajárra számít a vállalat. A második negyedévi magas finomítóiárrés csökkeni fog az ismét emelkedő olajárak miatt. Líbiában változatlan szintű kitermelésre számít az OMV.

- MTI -

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

Címkék: , ,


Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Niki, a nap szépe

Niki ibrányi diáklány, aki imád nagyokat bulizni és táncolni a barátaival, akikkel a legtöbb szabadidejüket is együtt töltik.
tovább »


Login2