Novák Katalin: évente várhatóan 30 ezer fiatal igényelheti majd a KRESZ-tanfolyam és -vizsga díjának visszatérítését

Budapest – Évente átlagosan 30 ezer 20 év alatti fiatal tesz sikeres KRESZ-vizsgát, várhatóan ennyien veszik majd igénybe a tanfolyam és a vizsga díjának utólagos visszatérítését – mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Novák Katalin közölte, július elsejétől ingyenes a sikeresen teljesített KRESZ-vizsga és az azt megelőző tanfolyam a 20 évnél fiatalabbaknak. A visszatérítés maximum 25 ezer forintig igényelhető a B kategóriás közúti járművezetői engedély megszerzéséhez.

A visszatérítéshez a vizsgázó saját nevére kiállított számla szükséges – tette hozzá.

Novák Katalin rámutatott, a jogosítvánnyal rendelkező fiatalok könnyebben tudnak elhelyezkedni a munkaerőpiacon.

Az államtitkár a Kossuth rádió 180 perc című műsorában az Erzsébet-táborokról szólva elmondta, hogy idén először az erdélyi Ivó településen is, “fantasztikus környezetben” tudják fogadni a gyermekeket.

– MTI –








hirdetés