Novák Katalin: jövőre több mint 36 milliárd forint jut a bölcsődékre

Budapest – Jelentősen emelik a bölcsődék finanszírozását jövőre, a 2018-as költségvetésben két és félszer akkora összeg áll majd rendelkezésre: az idei 16,5 milliárd forinthoz képest 36,6 milliárd forint – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szombaton Budapesten, a Ringató egyesület családi napján.

Novák Katalin a hetedik alkalommal megrendezett Ezer család énekel című rendezvényen azt mondta, a három év alatti gyereket nevelőknek, ha mindkét szülő dolgozik, sokat jelenthet a stabil bölcsődei ellátás.

Ezért döntött úgy a kormány, hogy átalakítják, rugalmasabbá és hozzáférhetőbbé teszik a rendszert, és új típusú – a hagyományos mellett, mini, családi és munkahelyi – bölcsődéket hoznak létre – tette hozzá.

Az államtitkár a megnyitó után az MTI-nek azt mondta, szerdán kezdi tárgyalni az Országgyűlés a jövő évi költségvetést, ami a munkából élők költségvetése lesz. Tovább szeretnék erősíteni 2018-ban a munkából élő kisgyermekes családokat, ezért ezután is biztosítják például a gyed extrát, valamint jövőre minden eddiginél többet, 79 milliárdot fordítanak ingyenes gyermekétkeztetésre – emelte ki.

Felidézte, januárban pozitív változásokat vezettek be a bölcsődei felvételi eljárásnál, a felvételkor a nagycsaládok, a gyermeküket egyedül nevelők, valamint a védelembe vett gyerekek előnyt élveznek.

A Gróh Ilona által kidolgozott Ringató-módszer a kodályi alapelvekre épül, és lényege a kisgyermekeknek a zenei nevelésbe való nagyon korai bevonása az édesanyákkal közös, élményt adó játékos foglalkozások keretében. Az éneklés mellett a foglalkozásokhoz többek között az ölelés és a mondókázás is hozzátartozik. A módszer célja, hogy az éneklés ne legyen szorongás forrása a gyermekek számára. A foglalkozásokon már pár hónapos kisgyermekekkel is részt lehet venni.

– MTI –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés