Magyarország

2012.03.24. 20:20

Esztergom önkormányzatát 750 millió forint befizetésére kötelezné a kormány

Tatabánya, 2012. március 24., szombat (MTI) - Az idei költségvetésről szóló törvény módosításához zárószavazás előtt a kormány nevében benyújtott módosító javaslatában Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter legalább 750 millió forint befizetésére kötelezné Esztergom önkormányzatát - áll a parlament honlapjára szombaton felkerült előterjesztésben.

Tatabánya, 2012. március 24., szombat (MTI) - Az idei költségvetésről szóló törvény módosításához zárószavazás előtt a kormány nevében benyújtott módosító javaslatában Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter legalább 750 millió forint befizetésére kötelezné Esztergom önkormányzatát - áll a parlament honlapjára szombaton felkerült előterjesztésben.

A költségvetés eredeti szövege szerint az esztergomi önkormányzatnak biztosított állami támogatásokból a kincstár havonta vonta volna le a város által az államnak átadott intézményekkel kapcsolatos összes költségvetési befizetés 1/12-ed részét.

Március elején Esztergom önkormányzata egymilliárd forintos hiánnyal fogadta el költségvetését, mert a tervezetben az állami költségvetésben szereplő előirányzatnak megfelelően városi kiadásként kellett szerepeltetni az állam által átvett intézmények finanszírozását és erre a város nem állított be bevételt.

A képviselő-testület fideszes többsége elutasította Tétényi Éva független polgármester indítványát, aki azt kérte, hogy felterjesztési jogukkal élve forduljanak az Országgyűléshez az országos költségvetés módosítása érdekében, ugyanis abban szerinte tévesen szerepel, hogy az állam által átvett intézményeket Esztergomnak kell finanszírozni.

Korábban az államkincstár januárban és februárban összesen közel 150 millió forintot inkasszóval leemelt a város folyószámlájáról, a márciusi inkasszót Czunyiné Bertalan Judit kormánymegbízott javaslatára a testület határozata akadályozta meg, mellyel kérték az intézkedés felfüggesztését.

Matolcsy György módosító javaslata szerint Esztergom önkormányzata április 15-ig 350 millió, szeptember 30-ig 400 millió forint befizetést köteles teljesíteni, december 20-ig pedig az előirányzatból fennmaradó összeget. Nemfizetés esetén a kincstár jogosult az összeget inkasszózni az önkormányzattól. Az első befizetés összege csökken a 2012. január-március hónapokban levonással már teljesült összeggel.

A miniszter indoklásként leírta, hogy "korrekciója e kötelezettségek és az önkormányzathoz befolyó bevételek üteme közötti összhang megteremtésére tesz javaslatot".

A költségvetési törvény szerint ha a kincstár beszedési megbízását az önkormányzat 60 napon belül nem teljesíti, a kincstár adósságrendezési eljárás megindítását kezdeményezi, melyben az állam képviseletében teljes jogkörrel jár el.

A 2012-es költségvetés Esztergom bevételeit 7,6 milliárd forintban, kiadásait 8,5 milliárd forintban határozta meg. A várost terhelő adósságszolgálat csaknem kétmilliárd forint. A város anyagi helyzetét jellemzi, hogy a költségvetés elfogadása során a Fidesz-frakció és az ellenzék között mindösszesen 30 millió forint elosztásáról folyt többórás vita.

Az esztergomi önkormányzatot terhelő befizetéssel kapcsolatban az MTI sikertelenül próbálta elérni Tétényi Éva polgármestert és Czunyiné Bertalan Judit megyei kormánymegbízottat.

 

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!