Sport

2015.10.05. 16:18

NYKC: Szünet után más szellemben játszottak

Nyíregyháza - Negyven percnyi előnyt adott ellenfelének az NYKC, de fordítani tudott.

Nyíregyháza - Negyven percnyi előnyt adott ellenfelének az NYKC, de fordítani tudott.

Finoman fogalmazva álmosan kezdték a szombat esti, lajosmizsei bajnokit a Nyíregyházi KC játékosai. A másodosztályú férfi kézilabda bajnokság soros körében az elő félidőben játék minden elemében felülkerekedtek a mizseiek.

- Sajnos gyengén védekeztünk, kihagytuk a helyzetek, egyedül Nagy Levente tartotta frontot – kezdte visszapillantását Varga Zsolt, a Nyíregyházi KC szakmai igazgatója. – Így aztán megléptek a hazaiak 5-1 és 7-2 után végül csak négy gólos hazai előnnyel vonulhattunk pihenőre. A szünet jót tett, egy más szellemű és hozzáállású csapat folytatta. Egyre inkább felpörögtek, feszesebb lett a védekezés, támadásban kevesebbet hibáztunk. Így aztán tíz perc elteltével utolértük a hazaiakat (18-18), átvettük a vezetést és bár a hajrában még kozmetikáztak az eredményen a mizseiek, mindkét pontot megszereztük.

- Értékes ez a győzelem, mert ellenfelünk tavaly a negyedik helyen zárt és erősödött. Bosszantó, hogy negyven percet adtunk ellenfelünknek és húsz percig mutattuk azt a játékot, amit kezdetektől szerettem volna látni. Mentségünkre szolgál, hogy bő egy hét alatt ez volt a harmadik tétmeccsünk, kétszer idegenben léptünk pályára, ráadásul hosszú utazást követően. A szokatlanul sok technikai hiba ennek rovására is írható. Tanulság, hogy a mérkőzés elején nem szabad ennyire elengedni az ellenfelet, mert mentálisan és fizikálisan is sokat kivesz az, ha menni kell az eredmény után. Még egyszer kihangsúlyoznám, hogy értékes két pontot szereztünk-így Varga Zsolt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!