Frissítve:

Nyelvek varázsában

Nyíregyháza - Nagyszabású regionális rendezvényre készülnek a Nyíregyházi Főiskolán március 23-án. Angol és német nyelven vetélkedhetnek az általános és- középiskolások, a nyelvtanárok pedig új módszertani eljárásokkal ismerkedhetnek meg az idegen nyelvek tanításában.

hiba beküldése

A Nyíregyházi Főiskola szakmai rendezvényét Nyíregyháza Város Önkormányzata is támogatja, példa adva arra, hogy a térség meghatározó tudáscentruma, a Nyíregyházi Főiskola szerves része a városnak, illetve város és iskolája minden területen együttműködik.

A Nyíregyházi Főiskolán rendezendő program több szálon fut. Az elmúlt hónapokban a jelentkező iskolák 3 – 3 fős csapatai a német anyanyelvű, vagy angolszász területen élő fiatalok életéről állítottak össze egy 15 perces DVD-t, illetve az általános iskolások plakátokon mutatják be kutatómunkájuk eredményét. Örömmel mondhatjuk, hogy sokan jelentkeztek, hiszen a 4 kategóriában meghirdetett versenyre összesen 54 csoport küldte be előzetesen elkészített munkáját. Ez több mint 150 tanulót jelent. Március 23-án a FIABCI díjas Főiskola több épületébe jutnak majd el a versenyző diákok, hiszen életszerű helyzetekben kell számot adniuk angol vagy német nyelvi kommunikációs képességeikről.

A szakmai továbbképzés régi hiányt pótol. Témája: Az innováció lehetőségei anyelvoktatásban. Találkozhatunk a Goethe Intézet, az OXFORD Kiadó és a Klett Kiadó legújabb ajánlásaival. A Magyarországon még ma is legnagyobb számban vizsgáztató ORIGO Nyelvvizsgarendszer által a nyelvvizsgáztatás műhelytitkairól és a megújuló feladatbankról a Budapesti Idegennyelvi és Továbbképző Intézet munkatársai adnak tájékoztatást. Lehetőség nyílik próbanyelvvizsga letételére is, amikor a jelöltek részletes értékelést kapnak a vizsgáztatóktól.

A programot a Nyíregyházi Főiskola két idegen nyelvi szervezeti egysége koordinálja: a Student Stop! Nyelviskola valamint az Angol Nyelv és Irodalom Tanszék. A szaktanárok és a szakma iránt érdeklődők már előzetesen is jelezhették részvételi szándékukat, de a rendezvényre természetesen előzetes bejelentkezés nélkül is mindenkit szeretettel várnak.

- Nagy Balázs -

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Kata, a nap szépe

Kata a Debreceni Egyetem hallgatója, aki már nagyon várja hogy essen a hó, hiszen imádja a téli sportokat. Fotó: Janics Attila
tovább »

További hírek a Szabolcs-Szatmár-Bereg kategóriából
Megszűnt az útlezárás Újfehértó és Nagykálló között
Újfehértó - A rendőrök a baleset helyszínelését befejezték, az útlezárást 20 órakor feloldották, a [...] tovább »
Megszűnt az útlezárás Tiszavasváriban
Tiszavasvári - A rendőrök a baleset helyszínelését befejezték, az útlezárást 19 órakor feloldották, a [...] tovább »
A nemzetközi vállalatok 4,6 százalékkal emelték a béreket a Magyarországon
Budapest, 2014. december 18., csütörtök (MTI) - A Magyarországon működő nemzetközi vállalatok 4,6 százalékkal [...] tovább »
Baleset történt Tiszavasváriban
Tiszavasvári - Az elsődleges adatok szerint a baleset következtében öt személy megsérült. tovább »
Baleset történt Újfehértó és Nagykálló között
Újfehértó, Nagykálló - A rendőrök a baleset helyszínelésének ideje alatt az érintett útszakaszt teljes [...] tovább »
Még több kategóriábol »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása