Helyi közélet

2015.11.22. 10:04

Kolibulikból a képernyőre

Nyíregyháza - Stiller Tamás tavaly annyi receptet próbált ki, hogy egész évben nem ették kétszer ugyanazt.

Nyíregyháza - Stiller Tamás tavaly annyi receptet próbált ki, hogy egész évben nem ették kétszer ugyanazt.

Első hallásra azt gondolhatnánk, hogy a Nyíregyházi Főiskola kommunikáció-művelődésszervező szakától nem vezethet út a konyhába. Stiller Tamás példája azt mutatja: dehogynem!

Csak okosan!

– Kolibulikon főzőcskéztem vagy sütögettem, de akkor még nem ez állt az életem középpontjában. Persze, érdekelt a főzés: sokat álltam az édesanyám és nagymamám mellett a konyhában, és mivel vidéken töltöttem a gyerekkoromat, az alapanyagokkal nagyon korán összebarátkoztam – ezért is tartom fontosnak, hogy a gyerekek életéből ne maradjanak ki ezek az élmények, valójában ez az Ovikert programom alapja, ennek segítségével az óvodák palántához jutnak, és a gyerekek megtanulják, honnan és hogyan kerül a zöldség az asztalra.

– Később nyaranta kuktáskodtam a Balatonnál, és sok hazai főzőműsort néztem, de mindig volt bennem hiányérzet. Nem csak azért, mert nem beszéltek például darabolástechnikáról, vagy fűszerezésről, igazából azt láttam, hogy mivel a hozzávalók különlegesek, csak egy szűk réteghez szólnak. Nem éreztem, hogy a műsorok láttán bárki is kedvet kapna a főzéshez, ezért 2009 áprilisában elindítottam a Chef a családban weboldalt.

– Már kezdetben is volt a célom, hogy az évtizedes, berögzült étkezési, főzési szokásokat megváltoztassam. Akkoriban másfél ezer magyar gasztronómiai oldal létezett, az enyém egy volt a sok közül. De elkezdtem komolyan foglalkozni vele, és felfigyelt rá a Samsung. Felkértek, hogy készítsek az okostévéjükre receptalkalmazást – eddig hat sorozatot gyártottunk le, ezeket közel 250 ezren látták.

– Ezt követte az M1 felkérése: a Család-Barát magazinban lettem vendégszakács. Eddig 30 adásban szerepeltem, a műsor pedig nemcsak azért fontos, mert országos ismertséget hozott, de azért is, mert remek embereket ismertem meg, sok barátot szereztem. Többek között Katus Attilát, akinek a séfjeként a Katusfood táplálékkiegészítőket és -alternatívákat összefoglaló termékcsalád tesztelője lettem, több rendezvényen, tévében is együtt főzünk egészséges ételeket.

Mindent mértékkel

– De mi számít ma egészségesnek, amikor az egyik héten a húskészítményekről állapítják meg, hogy rákkeltők, a következőn pedig az étolajról? – tesszük fel a kérdést.

– Több tízezer könyv készült erről a témáról, miközben szerintem egy mondatban összefoglalható a lényeg: mindent lehet enni, csak mértékkel. Persze, a sok zöldség, gyümölcs, folyadék és hal nélkülözhetetlen, ez utóbbi terén például nagyon le vagyunk maradva – mondja Tamás, aki otthon is szívesen ragad fakanalat.

Almás pite és rakott krumpli

– Tavaly annyi receptet próbáltam ki, hogy egész évben nem ettük kétszer ugyanazt. Számomra az a fontos, hogy az alapanyagok bárhol beszerezhetők legyenek, megpróbálom rávenni az olvasókat, nézőket és hallgatókat (szombatonként műsora van a Rádió Egerben, a szerk.) arra, hogy próbáljanak változatosan főzni, legyenek kreatívak és hogy érezzék: főzni jó.

A Chef a családban oldalon jelenleg 320 recept olvasható, Tamás kedvencei pedig a gyerekkorát idézik. Ilyen az almás pite, a rakott krumpli, a húsleves és a lecsó – ez utóbbit a felesége, előbbit pedig az édesanyja készíti tökéletesen. Vagyis van még chef a családban.

KM-SZA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában