2012.01.16 12:34; Frissítve: 2012.01.16 12:34


Nyerni jár a Kemecse Cigándra

Nyerni jár a Kemecse Cigándra
Rangosnak mondható és jól jövedelmező tornát nyert meg az NB III-as csapat a borsodi településen.

A bajnokság hatodik fordulójában valamint a téli teremntorna-sorozat selejtezőjében aratott győzelem után szombaton is diadalmasan térhetett haza a kemecsei futballcsapat Cigándról. Az NB III-as társaság a három megyét felölelő sorozat nagydöntőjében gyűjtötte be a végső elsőséget – hibátlan teljesítménnyel.

Tetszetősen futballoztak

A csapatot a pályán is segítő Ádámszki Róbert legénysége a csoportmérkőzések során két fölényes győzelmet aratott, így bejutott az elődöntőbe, ahol ismét egyértelmű volt a sikere. A finálé hozta a „legszorosabb” csatát, itt már „csak” három gólos különbséggel nyert a csapat, megszerezve a győzelemért járó trófeát és pénzdíjat. Szabó Attila pedig egyéni sikerrel gazdagodott, hiszen ő lett a torna legjobb kapusa.

– A sikerre mindig szükség van, így a lelkeknek és az önbizalomnak is jót tett ez a tornagyőzelem – mondta Ádámszki Róbert, a Kemecse játékos-edzője. – Még akkor is, ha a fő cél az, hogy majd a tavaszi szezonban szerepeljünk jól. Nagyon hosszú a téli holtidény, de az aktív pihenésünket is jól szolgálták ezek a tornák, ami után jó hangulatban vághatunk bele a kinti munkának. Az pedig különösen jóleső volt, hogy nemcsak a mi szurkolóink, hanem a riválisaink is elismerték, hogy nagyon tetszetős futballt mutattunk be Cigándon.

Ami pedig a fináléban érintett további megyebeli csapatokat illeti, a Shamrock legénysége igazán balszerencsés volt, hiszen csoportjában körbeverés alakult ki, és a nyíregyházi csapatnak még egy gólra lett volna szüksége ahhoz, hogy bejusson az elődöntőbe. Az egymás ellen is csatázó tiszakanyári Charlie valamint a Tuzsér SE egyaránt veszített a cigándi NB III-as gárdával egyenértékű riválisukkal szemben, így ők is elköszöntek az egyenes kieséses folytatástól.

Teremfoci: Szikra Winter Cup nagydöntő, Cigánd

A szabolcsi érdekeltségű eredmények, csoportmérkő

Helyezések

A csoport: Kemecse–Bad Boys 9–3 (kemecsei gólszerzők: Balogh Gy. 4, Miskolczi 2, Ádámszki, Ambrusz, Jeddi), Kemecse–Rosi Albastri (román) 7–1 (gól: Homann 2, Szilágyi N., Fekete Á., Balogh Gy., Jeddi, Ádámszki). A csoport végeredménye: 1. Kemecse 6 pont – az elődöntőbe jutott.

B csoport: Shamrock–Euronics Sárospatak 3–1 (a nyíregyházi Shamrock gólszerzői: Vass, Matisz – öngól, Magyar), Csanda-Vill FC–Shamrock 3–1 (gól: Lopez). A csoport végeredménye: 2. Shamrock 3 – nem jutott az elődöntőbe.

D csoport: Kisgaras Söröző–Charlie 5–3 (a tiszakanyári Charlie gólszerzői: ifj. Koskovits Gy. 2, Lakatos L.), Charlie–Tuzsér 4–1 (gól: Pócsi 2, Lakatos L., Hokk Á., illetve Orgován K.), Tuzsér–Kisgaras Söröző 2–3 (tuzséri gólszerzők: Brankovics P., Gergely I.). A csoport végeredménye: 2. Charlie 3, 3. Tuzsér SE 0 – nem jutottak az elődöntőbe.

Elődöntő: Kemecse–Csanda-Vill FC 6–2

Gól: Ádámszki 2, Márton I., Miskolczi, Szilágyi N., Fekete Á.

Döntő: Kemecse–Sajóbábony 5–2

Gól: Ambrusz, Jeddi, Miskolczi, Szilágyi N., Balogh Gy.

A torna végeredménye: 1. SE Kemecse, 7. Shamrock (Nyíregyháza), 8. Charlie (Tiszakanyár), 10. Tuzsér SE.

Különdíjas: Szabó Attila (Kemecse – a legjobb kapus).

- Bodnár Tibor -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK szon-sportoldal
Három évre szerződött a győri női kézilabdacsapathoz Martin
Pannonhalma, 2012. május 24. csütörtök (MTI) - Három évre szóló szerződést kötött a magyar bajnok és [...] tovább »
Indulhat az NB II-ben a Vasas
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli licencadó [...] tovább »
Pars bombaformában, 82,28 méterrel nyert Ostravában
Budapest/Ostrava, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Pars Krisztián kirobbanó formában mutatkozott be [...] tovább »
Annapurna expedíció – Emlékezés Horváth Tiborra
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Főhajtással és néma felállással emlékeztek meg társai [...] tovább »
Button nyerte a második monacói szabadedzést
A McLaren pilótája, a brit Jenson Button nyerte a Monacói Nagydíj második szabadedzését, a második időt Romain [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés