Nyíregyházi Főiskola Végzős középiskolásokat kérdeztünk arról, hogyan érinti őket az államilag támogatott helyek elfeleződése, s hogy mit szólnak az egyes szakokon az önköltség (tandíj) mértékéhez.
Nem indul államilag támogatott képzés turizmus és vendéglátás, gazdálkodás és menedzsment, kommunikáció és médiatudomány, valamint nemzetközi tanulmányok szakokon, így ezeken a képzéseken a tanulóknak kell vállalnia a 120-180 ezer forint közötti tandíjat félévente – hangzott el a Nyíregyházi Főiskola szerdai nyílt napján. A keretszámok eltolódására gyorsan „reagált” a diákhitel is: új konstrukcióként megjelent a kizárólag tanulmányi költségtérítésre felhasználható, mindössze 2 százalékos kamattal igénybe vehető képzési hitel.
A Kodály Zoltán Kulturális Centrumban tegnap számos színpadi előadás és számtalan információs stand, tájékoztató kiadvány fogadta a középiskolákból érkező végzősöket. A leendő főiskolások többek között megtudták: február 15-ig lehet jelentkezni a szakokra, és a tervek szerint nyártól belső nyelvvizsgával is hozzá lehet majd jutni a diplomához.
Szerdahelyiné Varga Erzsébet, a Tanulmányi és Felvételi Osztály vezető helyettese lapunk érdeklődésére elmondta: az államilag támogatott képzések keretszámai tekintetében a Nyíregyházi Főiskolának nincs oka panaszra: a tavalyi 1458 fő helyett idén rész- és teljes finanszírozásban 1423 hallgató tanulhat, az egyes szakok között azonban jelentős eltérések mutatkoznak.
– Sokan érdeklődtek a részösztöndíjjal kapcsolatban, illetve arról, vajon érdemes-e több szakra is jelentkezni egy-egy tudományterületen belül. Elsősorban minden jelentkező az államilag finanszírozott pozíciókat pályázza meg, ha lehetősége van rá, és csak másodsorban kalkulál a részösztöndíjas, költségtérítéses képzéssel. A jelentkezők többsége itt él Szabolcsban, így különösen vonzó számukra az elérhető közelségben lévő, kollégiumi férőhelyet is garantáló intézmény – tette hozzá az osztályvezető helyettes.
- Palicz István -