Nyilvánosságra hozta az NVI a népszavazási aláírások ellenőrzésének szempontjait

Budapest – Nyilvánosságra hozta a Nemzeti Választási Iroda (NVI) a népszavazási kezdeményezések aláírásgyűjtő íveinek ellenőrzési szempontjait.

A választási irodának az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében felidézték, hogy Gőgös Zoltán MSZP-elnökhelyettes június 28-án adta át az NVI-nek az országos népszavazási kezdeményezése aláírásgyűjtő íveit, amelyeken a következő kérdés szerepelt: “Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt az állami tulajdonban álló termőföldek értékesítésének a tilalmáról?”

A közleményhez fűzött két csatolmányban ábrákkal és szövegesen is részletezték az aláírásgyűjtő ívek, illetve az aláírások ellenőrzésének menetét, valamint az ellenőrzés szempontjait.

Kiemelték, hogy a választási irodának a támogató aláírások tételes ellenőrzésére az ívek benyújtásától számítva hatvan nap áll rendelkezésére, vagyis azt legkésőbb augusztus 27-ig kell befejezni. Ugyanakkor az NVI várhatóan már a héten lezárja az aláírások ellenőrzésének első körét, s ennek eredményéről tájékoztatja majd a szervezőt és a közvéleményt – írták. Ezt követően a választási iroda azt vizsgálja meg, hogy az ívek, valamint az aláírások minősítése megfelelő és egységes volt-e, és így alakul ki az érvényes támogató aláírások végleges száma.

Hangsúlyozták: az NVI az aláírások ellenőrzését a vonatkozó jogszabályok és a Nemzeti Választási Bizottság iránymutatásai alapján végzi. Ezek alapján belső használatra az ellenőrzés gyakorlati szempontjait tartalmazó munkaanyagot szerkesztett, amely a megítélése szerint döntés-előkészítő dokumentumnak tekinthető. Mivel azonban “élénk érdeklődés mutatkozott” a szempontrendszer iránt, továbbá a befejezéséhez közeledik az ellenőrzés első fázisa, a választási iroda nyilvánosságra hozta a dokumentumot – olvasható a közleményben.

A nap folyamán Gőgös Zoltán sajtótájékoztatót tartott, amelyen arról beszélt: szeretnék megtudni, hogy a Nemzeti Választási Iroda milyen belső utasítás alapján ellenőrzi a népszavazási aláírások hitelességét; az ellenzéki párt az adatvédelmi biztoshoz fordult annak érdekében, hogy megszerezze a dokumentumot.

– MTI –

Címkék: ,







hirdetés