Nyírbátor: egy pont a világ!

Bíró Ádám és a Nyírbátor egyáltalán nem ült le, sőt képes a feltámadásra
Bíró Ádám és a Nyírbátor egyáltalán nem ült le, sőt képes a feltámadásra - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyírbátor – A Fradi ellen mutatott játékkal a hátralévő két meccsen kiharcolható a bennmaradás.


Hogy a Nyírbátor mennyire nem lóg ki a férfi kézilabda NB I B-ből, minderről több tény árulkodik. Az újonc együttes a szezon során aratott jó néhány bravúros győzelem mellett hazai pályán csupán egyetlen góllal bukta el a tabellán harmadik Nyíregyháza elleni összecsapást. Legutóbb pedig a második Ferencváros tartotta ,,rettegésben” az utolsó pillanatig. A Váczi-legénység 20-18-ra vesztett a szinte biztos ezüstérmes Fradival szemben, más kérdés, hogy továbbra is ott lóg felette Damoklész kardja, vagyis két fordulóval a befejezés előtt a megkapaszkodásért hajt.

– Ennyit számított, hogy a fejekben rendet tettünk és egyéb kedvező változások történtek, külön balszerencsénk, hogy éppen a most Fradival találkoztunk – elmélkedett Váczi Sándor, a Nyírbátor edzője. – Azt kértem a fiúktól. hogy olyan teljesítményre törekedjünk, ami megfelelő alapot szolgáltat az utolsó két mérkőzésre. Mondhatom, ez megvalósult. Egymást biztatták a srácok, igazi csapatként festettünk, a hangulat pedig közönségre is átragadt. Bár nem voltak sokan, soha rosszabb légkörű mérkőzést! A lényeg, hogy egy pontra feltétlenül szükségünk van még, ha meg tudjuk szerezni, mindenképpen bennmaradunk.

KM-KT

NB I B: férfi, Keleti csoport

24. forduló, eredmények: VKK Nyírbátor–Ferencváros 18–20, Nyíregyházi KC–Füzesabony 28–23, Szeged U23–Kecskemét 25–28, Ózd–Algyő 26–34, Mizse KC–Törökszentmiklós-Székács 24–26, Orosháza U23–Arago-Törökszentmiklós 26–29

A bajnokság állása:
1. Algyő 24 2 2 1 786–606 44
2. Ferencváros 24 18 3 3 652–570 39
3. Nyíregyházi KC 24 17 3 4 688–630 37
4. Kecskemét 24 13 4 7 635–588 30
5. Ózd 24 12 3 9 751–734 27
6. Békés 24 12 3 9 639–622 27
7. Szeged U23 24 12 2 10 714–710 26
8. Törökszentmiklós-Székács 24 9 4 11 614–655 22
9. Arago-Törökszentmiklós 24 9 – 15 606–661 18
10. Mizse KC 24 8 1 15 695–717 17
11. VKK Nyírbátor 24 6 5 13 584–658 17
12. Balassagyarmat 24 7 2 15 657–691 16
13. Füzesabony 24 4 2 18 633–714 10
14. Orosháza U23 24 2 2 20 632–730 6








hirdetés