tábor – A táborokkal az volt a célunk, hogy tehermentesítsük a szülőket, illetve maradandó élményt nyújtsunk a gyerekeknek – mondta Bartha Edina, az egyesület elnöke. Nagy sikert aratott június 19-e és 24-e között megrendezett úszásoktatással egybekötött nyári tábor. Az ösztöndíjprogram ideje alatt első ízben megszervezett táborba, a Sárkány Gyógyfürdő Kempingjébe 45 általános iskolás, alsó tagozatos gyereket hívtak meg. Az úszótábor további színes programokat is nyújtott a résztvevőknek, volt focibajnokság, „vicces” est, ügyességi vetélkedő, éjszakai túra, látogatás a Pata tanyán, ahol a fiatalok lovagolhattak is, és a tábor zárásaként Ki – mit – tud verseny.
Összegezve a heti élményeket a szervezők bíznak benne sikerült megszerettetni a vizet, és az úszást a diákokkal .Bogácson az „Időkapszula” elnevezésű tábort július 2–8. között rendeztek 48 diák részvételével. A bogácsi tábort GPS–es felderítő túrák tarkították, ahol a csapatok (Kalandorok, Időutazók, Kőkorszaki szakik, Kőbunkók) önállóan küzdöttek meg az állomásokon a játékos feladatokkal. A túrák során időutazásban volt részük, a feladatok hol az ősember korában végzett tevékenységekhez kötődtek: vadászat dárdával, lakóhelyépítés, élelem gyűjtögetése, a víz, mint fegyver…, hol bolygókeresés volt GPS segítségével a tábort körülölelő erdőben.
- KM -