A családi példa mellett az önismeret is segít megtalálni a megfelelő szakmát

Hová vettek fel? Felvételünk illusztráció
Hová vettek fel? Felvételünk illusztráció - © Fotó: AFP
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Egyre tudatosabban készülnek továbbtanulásukra az érettségizett diákok.

Mostanra lezárultak az érettségik a középiskolákban és a diplomákat is átadták az egyetemek. A felvételire készülő és a ponthatárhúzást váró végzős gimnazista diákok nagy változások elé néznek. Mennyire tudatos a választás? Erre voltunk kíváncsiak.

A Miskolci Egyetemre nyelvvizsgával érkező hallgatók aránya növekedett az elmúlt években.”Fekete Sándor

Már a gimnáziumban

A Miskolci Egyetem tanulmányi szakreferensét kérdeztük, hogy mennyire felkészültek az elsőéves hallgatók az új életszakaszukra.

– Nyolc éve dolgozom ezen a területen és azt látom, hogy egyre tudatosabbak a fiatalok. Már a középiskolából úgy indulnak tovább, hogy egyértelmű orientációik vannak, ami nem feltétlenül a magyar felsőoktatást jelenti. Nagyon sok olyan képzés létezik, ahol emelt szintű érettségit kell tenni és ez már önmagában egyfajta specializáció. A nyelvvizsgával érkezők aránya szintén növekedett az elmúlt években, aminek az az oka, hogy 2020-tól mindenkinek kötelező lesz és a középiskolai nyelvoktatásra is nagyobb hangsúly helyeződött. Az egyetemi képzésre pedig egyre inkább a gyakorlatorientáltság jellemző. Különösen népszerű a duális képzés – fejtette ki Fekete Sándor.

Mire nagyobb az esély?

Milyennek látszik ez a továbbtanulásra készülők szempontjából?

– Legelőre a jogot írtam be az ELTE-re, de nagyobb az esélyem rá, hogy pszichológia szakra vesznek föl, vagy ugyanide, vagy a Pázmányra. A jogot utólag is el lehet végezni és engem főként a kriminálpszichológia érdekel, ahol a két terület összekapcsolódik. Sajnos nagyon hosszú idő, nyolc év, amíg valaki minden képesítést megszerez, de itt tényleg fontos a sok tapasztalat. A családban két rokonom is pszichológusnak tanul és felkeltette az érdeklődésemet, amikor a szakmájukról beszéltek, mert szívesen foglalkoznék emberekkel. Több könyvet olvastam már a témában és úgy érzem, hogy megvan hozzá a kellő érzékenységem és a lelki stabilitásom, úgyhogy ezért választottam, nem csak divatból. Várom az egyetemi éveket, bár hallottam, hogy némelyik vizsga nehezebb, mint az érettségi, de jó lesz, hogy végre olyasmit tanulhatok, ami valóban érdekel. Viszont a költözéstől félek kicsit, mert eddig otthon éltem, de remélem, idővel ez a félelem majd enyhül – mesélte Kerékgyártó Lilla, a Herman Ottó Gimnázium tizenkettedikes tanulója.

Külföldi egyetemre menne

Lilla barátnője, Balázs Anna Sarolta külföldre készül, biológia szakra.

– Mostanában beszélgettem a szüleimmel a lehetőségeimről. Jelentkeztem Angliába és Magyarországra is továbbtanulni. Az előbbi sajnos elég drága, ezért fölmerült, hogy tartok egy „gap yeart”, azaz egy lyukas évet, amíg pénzt keresek és kipróbálom magamat az életben. Engem nagyon motivál, hogy szeretnék a biológiával kapcsolatos irányban továbbmenni és világot látni. Megszereztem a felsőfokú nemzetközi angol nyelvvizsgát, és szimpatikus nekem az angol kultúra, jó lenne ott új embereket megismerni. Egyetem után viszont nem tervezem, hogy kint maradok, mert Miskolc a szülővárosom és itt élnek a legjobb barátaim. A szüleim inkább humán beállítottságúak, de tizedikben remek biológiatanárom volt, akkor fogott meg ez a terület. Szeretném megérteni a környezetünk és a saját testünk működését és segíteni az embereken. A biológia szakról, ahová jelentkeztem, sokféle irányba el lehet indulni. Az egyik jó barátnőm már ott tanul és ő most agykutatással foglalkozik – mondta el érdeklődésünkre Sarolta.

Detzky Anna

 



Nyírbátor.
SZON.HU






hirdetés