Fejlesztésekkel pezsdül az élet Nyírgelsén

A döntéshozók háza
A döntéshozók háza
Nyírgelse – A tavaly megépített külterületi kerékpárút belterületi szakasszal egészül ki 130,97 millió forintos beruházásból 2019. január végéig – újságolta Görög László Zsolt polgármester, majd hozzáfűzte: – Az egészségügyi alapellátás, a háziorvosi és a védőnői ellátás Nyírgelsén jelenleg a település két különböző helyén működik.

Az orvosi rendelő és szolgálati lakás felújításával a háziorvosi és a fogorvosi ellátást biztosító épület kibővül a védőnői feladatokra alkalmas helyiségekkel. Az 59,762 millió forintos beruházás úgyszintén 2019. januárjáig készülhet el.

A művelődési ház teljes körű rekonstrukciójával a képviselő testület régi vágya teljesül a jövő év végéig – 20 millió forintos támogatásból, ami az adósságkonszolidációban nem részesült települési önkormányzatok fejlesztésének pályázatán nyertek el.

– Nyírmihálydival közösen vagyunk résztvevői az ivóvízminőségjavító programnak. A fejlesztési elképzelések pontosítása után kezdődhet a nagyszabású munka, ami előreláthatólag 2019. szeptember végéig tart. A tulajdoni arány szerint a Nyírgelsére eső költség 118,140 millió forint. Az említett beruházásokkal élhetőbb, szebb lesz a község. Szeretnénk, hogy Nyírgelse olyan kis település legyen, ahol jó lakni, ahol érdemes dolgozni, ahol olyan közösségi élet van, melynek érdemes a tagjának lenni – tette hozzá végezetül Görög László Zsolt polgármester.

KM–LTL



Nyírbátor.
SZON.HU






hirdetés