Felidézték a holokauszt borzalmait

A tárlat
A tárlat
Nyírbátor – Forgács János közel egy évet töltött el koncentrációs táborokban.

A Holokauszt vándorkiállítás Nyírbátorba érkezett. Az országot körbejáró installáció megnyitóján az Amerikai Egyesült Államok nagykövete, Colleen Bell is részt vett.

Tükör a zsidóüldözésről

Forgács János felidézte: marhavagonba zárva hurcolták el (és 181 sorstársát) Gödöllőről a birkenaui táborba.

– A németek 1944. március 19-én vonultak be Magyarországra, később a sárga csillag viselésére kötelezték a helyi zsidóságot, majd június 12-én marhavagonokba zártak bennünket. Azt mondták, Németországba visznek minket dolgozni, ám a végállomás mégis a birkenaui koncentrációs tábor lett. Édesapámmal a „G” jelű lágerbe kerültünk, ahol nyomban le is nyírták a testszőrzetünket, majd egy csíkos lenvászon rabruhát adtak ránk – mondta az 1928-ban született férfi. Hamarosan elválasztották az édesapjától, a munkaképtelennek ítélt férfiakat, asszonyokat és gyermekeket gázkamrákba zárták, ciángázt engedtek rájuk, holttestüket pedig elégették a szomszédos krematóriumban.

– Négy hónap múlva Auschwitzba kerültem át, onnan újabb négy hónap múlva Dachauba szállítottak bennünket – tette hozzá Forgács János, aki beszélt arról is: a dachaui haláltábort az amerikai hadsereg 1945. május elsején szabadította fel, ezt a napot azóta a második születésnapjának tekinti.

– Azért is vagyok az Élet Menete Alapítványának a tagja, és azért osztom meg minél többekkel a tapasztalataimat, mert nem szeretném, ha a holokauszthoz hasonló eseménysor valaha is újra lejátszódna – zárta beszédét Forgács János.

– KM–TG –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

Nyírbátor.
SZON.HU






hirdetés