Kábítószert vett, letartóztatták

Akt.:
Kábítószert vett, letartóztatták
© Illusztráció: getty images
Encsencs – A kábítószer megvásárlása után letartóztatták.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2019. március 9-én kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult eljárásban elrendelte R. Zs. gyanúsított letartóztatását.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2018. februárjától többször értékesített Encsencsen az egyik ismerőse részére kábítószernek minősülő anyagot, majd 2019. március 7-én autóval Budapestre utazott, hogy kábítószert vásároljon. Visszafelé a rendőrjárőrök igazoltatták, és az autó csomagtartójának kárpitozott részében 133 gramm súlyú kábítószert találtak, melyet a helyszínen lefoglaltak.

A bíróság álláspontja szerint alaposan lehet tartani attól, hogy a kiemelkedő tárgyi súlyú és törvényi fenyegetettségű bűncselekmény elkövetésével gyanúsított férfi szabadlábra helyezése esetén a hatóság elől megszökne, veszélyeztetné a bizonyítást, illetőleg megfélemlítené az eljárásban részt vevő személyeket. A kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok csak a letartóztatás alkalmazásával biztosíthatók.

A végzés nem végleges, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

– Sterné dr. Deák Andrea, sajtószóvivő –


Illusztráció
Budapest, Kisvárda - Gyalog járőrözött a Készenléti Rendőrség két törzsőrmestere 2019. március 1-jén délután egy X. kerületi utcában, amikor egy gyorsan közlekedő autósra figyeltek fel. A megállított járműben ketten voltak, az utas a rendőri intézkedés során láthatóan ideges volt. A rendőröknek az a...



Nyírbátor.
SZON.HU






hirdetés