2012.01.11 10:45; Frissítve: 2012.01.11 10:45


Ketten a bajnoki címért hajtanak

asztalitenisz, Nyírbátor asztalitenisz, Nyírbátor
Nyírbátorban rendezik a tavasz mérkőzését, Apagyon az NB I. megyei rangadóját.
SZON.hu

Barokkos túlzás lenne azt állítani, hogy hosszúra nyúlna az NB-s asztalitenisz csapatbajnokságban szereplők téli álma. Az NB I-ben és az NB III-ben még a karácsony előtti héten is rendeztek fordulót, a „tavaszi” folytatás pedig már a mostani hétvégén esedékes.

Az évek óta megszokott főpróba elmaradt, hiszen a már hagyományossá vált évnyitó rangos apagyi versenyre ezúttal nem január első hétvégéjén került sor, hanem későbbi időpontban rendezik meg azt. A két NB I-es csapatunk, a Nyírbátori ASE és az Apagy SE idegenben kezdi a szezont, sőt az apagyiak a második körben is utaznak, a Bátor pedig ekkor szabadnapos lesz, így az első megyebeli NB I-es mérkőzésre február 18-ig várni kell. Igaz, azon akár a bajnoki cím sorsa is eldőlhet, hiszen a második helyen telelő az éllovas a Veresegyház csapatát fogadja. A másik nevezetes dátum március 10-e lesz, akkor rendezik ugyanis a bajnokság mindig kiélezett megyei rangadóját – ezúttal Apagyon.

Mint jeleztük, a nyírbátoriak akár az elsőségre is esélyesek, igaz, a mezőny eleje roppant kiegyensúlyozott, a listavezető és a még dobogós Jászberénnyel egyforma mérleggel álló negyedik helyezett Cegléd között mindössze két pont a távolság. A hetedik Apagy négypontos hátrányt szedett össze az előtte állókkal szemben, így számukra a jelenlegi pozíció megtartása lehet a cél a tavaszi szezonban.

Az NB III-ban is van bajnokesélyes csapatunk – a Vásárosnamény. A beregiek szintén több csapattal együtt állnak harcban az elsőségért, amelyet jelenleg ők birtokolnak. A listavezető sorsolása igen szerencsés, hiszen tíz tavaszi meccséből hetet hazai pályán vív meg, köztük a két legfőbb rivális, a Hajdúszoboszló és a Teva-Debrecen I ellenit is. Ami pedig a köztes osztályt, az NB II-t illeti, a nyírbátoriak számára ez a sorozat remek lehetőség a fiatalok és az NB I-es csapat közelében lévők tűzben tartására, Apagyon pedig reális esélye van annak, hogy a második számú gárda is meghosszabbítsa tagságát ebben a sorozatban. Ugyanez vonatkozik a tavaszra a hetedik helyen forduló Nyírmadára is.

- Bodnár Tibor -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása


Nyírbátor.
szon.hu



Írjon nekünk!
Cikkek innen: Nyírbátor
 

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása