Megalakult a megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság A törvény szabályozása kapcsán megalakult egységes szervezetbe továbbra is a tűzoltók és a katasztrófavédelmi szakemberek dolgoznak, ám az irányítás és a fenntartás nem az önkormányzatok hatásköre, hanem az állami igazgatóságé, illetve ennek megyei igazgatóságai alá tartoznak. A megyében öt parancsnokság alakul, Nyíregyházán Nyírbátorban, Mátészalkán, Kisvárdán és Fehérgyarmaton.
A Himnusz hangjai után Csepely Zsigmond tü. ezredes ismertette röviden a felosztást, majd kezet fogott a katasztrófavédelmi kirendeltség városi vezetőjével Varga Bélával és a Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltóság parancsnokával Kozák Attilával. Ebbe a felépítésbe illeszkednek a korábbi önkéntes tűzoltóságok, mint önkormányzati tűzoltóság, illetve tűzoltó őrs egységként. Ezután a csapatzászlóra kötött emlékszalagot.
Az állománygyűlés után a sajtót tájékoztatta a megyei igazgató, ahol kérdésekre válaszolva elmondta: még ebben a hónapban megalakulnak az új megyei és települési védelmi bizottságok. A megyei védelmi bizottság vezetője Vinnai Győző a kormányhivatal vezetője lesz, ám két alelnök kap kinevezést, az egyik a honvédség delegáltja a másik a katasztrófavédelemé. Ennek az a jelentősége, hogy adott helyzetben honvédelmi veszély esetén a honvédség delegáltja, katasztrófahelyzetben a katasztrófavédelem delegáltja látja el az irányítási feladatokat. Ugyanez várható helyi védelmi szinten, ott is felkészítik azokat a szakembereket, akik alá az önkéntes és a köteles szolgálatra bevont erők is tartoznak a szakfeladatokra kiképzett állomány mellett.
Ezen túlmenően a megelőzés és az újjáépítés kerül előtérbe. Az új felállásban az iparbiztonsági feladatok között egy csoport a veszélyes tevékenységek feltérképezésében illetve a szállítmányozások ellenőrzésében kap munkát. A szállítmányok ellenőrzését továbbra is igyekeznek a rendőrséggel közösen végrehajtani, de önálló ellenőrzésre is mód van. A feladatok kibővülnek az eddigi közúti ellenőrzéseken túl a vízi és légi szállítmányokat is ellenőrzik veszélyesség szempontjából.
- Pusztai Sándor -