Most már felülről nézi még a gólyalábasokat is

Egy korábbi fesztiválnyitányon
Egy korábbi fesztiválnyitányon - © Fotó: Sipeki Péter
Nyírbátor – A kulturális szakember 2015-ig igazgatta a Szárnyas Sárkányt.

Július 21-én betegsége következtében elhunyt Dózsa György, nyírbátori kulturális szakember – adta hírül egykori kollégája, Kémeri Attila a Librariuson. Nevéhez fűződik a Báthory család címerállatáról elnevezett, a Nyírség nemzetközileg is jegyzett összművészeti dzsemborija, a Szárnyas Sárkány Fesztivál, a hazai utcaszínházi közeg első és egyetlen seregszemléje.

Az életpályáról is szóló cikkben olvashatjuk: „Dózsa György 1951. szeptember 5-én Derecskén született háztartásbeli édesanya és kisiparos, villanyszerelő édesapa gyermekeként, elektronikai műszerésznek tanult. Két évet töltött a DOTE Élettani Intézetében, majd 1976 és 1981 között a művelődési ház igazgatója lett Hosszúpályiban. Dózsa György a kultúracsinálás mellett néptáncolt, rockzenekart gründolt, versenytáncolt, és egy színjátszó csoportban is játszott.”

pillanatkep-a-legutobbi-szarnyas-sarkanyPillanatkép a legutóbbi Szárnyas Sárkány Fesztiválról | Fotó: Sipeki Péter

Lehetetlen?

„1981–1987 között a Balmazújvárosi Veres Péter Művelődési Központ igazgatója volt. 1987-ben nevezték ki Nyírbátorban a városi művelődési központ igazgatójának. Különös, a későbbi lehetetlennek tűnő kezdeményezéseket sikerre vivő szemléletéről árulkodik, hogy a nyírbátori művelődésnek akkoriban nem volt saját intézménye, ennek ellenére egyre több nívós produkcióval jelentkezett a város. Dózsa városi ünnepségeket, fesztiválokat, könnyű- és komolyzenei koncerteket szervezett munkatársaival” – írta Kémeri.

Szárnyaló rendezvény

Dózsa György 1993-ban olyan új helyi „ünnep”-et tervezett, amely azóta országos, sőt nemzetközi elismertségre tett szert. A „Szárnyas Sárkány” Hete Nemzetközi Utcaszínházi Fesztivál a világ minden tájáról fogad művészeti csoportokat. Az utcai műfajokkal foglalkozó hazai és határon túli színházi társulatok számára ez a fesztivál módszertani bázisműhellyé vált. Egyhetes kurzus formájában a Magyar Művelődési Intézettel közösen itt több éven keresztül a határon túli pedagógusok képzése is folyt. Majd ez kiteljesedett nemzetközi projektekben való közreműködéssel, olasz, portugál, szlovák és cseh partnerek részvételével.

HBN



Nyírbátor.
SZON.HU






hirdetés