Nyírbátori FC – A „retró” Loki ellen

Szabó Roland (balra) a Tállya kapuját bevette
Szabó Roland (balra) a Tállya kapuját bevette - © Fotó: Dodó Ferenc
Nyírbátor – Fontos, hogy a nyírbátoriak DEAC-cal szemben meglévő előnye a meccs végére se csökkenjen.

Ez a DEAC már nem az a DEAC, amelyik éveken keresztül az NB I-es DVSC hátországát képezve szerepelt az NB III-ban. „Az” a DEAC kiesett a megyei I. osztályba, a jelenlegi pedig amolyan „retró” Lokiként működik, soraiban a DVSC korábbi labdarúgóival, Máté Péterrel, Nagy Zoltánnal, Nagy Róberttel, Spitzmüller Istvánnal, Luís Ramosszal és Ibrahima Sidibével. Ellenük lép vendégként pályára szombaton a Nyírbátori FC.

– Ellenfelünk hasonló célokért küzd, mint mi, vagyis szeretné meghosszabbítani NB III-as tagságát – mondta Ambrusz Árpád, a nyírbátoriak edzője. – Jelnleg hat pont az előnyünk velük szemben, fontos lenne, hogy ez a távolság ne csökkenjen. Minél előbb be szeretnénk biztosítani a bennmaradásunkat, ehhez jó lenne ott folytatni, ahol a legutóbbi, Tállya elleni mérkőzésen abbahagytuk. Újabb sérült és eltiltott játékosunk nincs, a körülményekhez képest a legjobb csapattal utazhatunk Debrecenbe.



Nyírbátor.
SZON.HU






hirdetés