Nyírbátori FC – Attól még megnyerhették volna a meccset

Lakatos László (balra) és Illés Gyula volt kijelölve a büntető elvégzésére, végül utóbbi lőtte, és hibázta el
Lakatos László (balra) és Illés Gyula volt kijelölve a büntető elvégzésére, végül utóbbi lőtte, és hibázta el - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyírbátor – Miként az Atlético Madrid, az NB III-as Nyírbátori FC is túl sok tizenegyest ront mostanában.

Egyetlen támadást, pontosabban egy szabadrúgást kellett volna kivédekeznie a Nyírbátori FC-nek ahhoz, hogy leírhassuk: az NB III-as futballcsapat zsinórban a negyedik győzelmét aratta. A BKV Előre elleni idegenbeli meccsnek azonban 1–1 lett a vége, miközben a bátoriak zsinórban harmadik meccsükön hibáztak tizenegyest.
– Kihagytuk a tizenegyest, amiért felteszem a kezem, ez az én felelősségem – mondta Ambrusz Árpád, a bátoriak játékos-edzője. – A meccs előtt beszéltem a múltkori meccsen hibázó Illés Gyulával és az akkor betaláló Lakatos Lászlóval is, őket jelöltem ki a büntető elvégzésére, végül úgy alakult, hogy a jól játszó csapatkapitányunk állt oda a labdához. Utólag könnyű okosnak lenni, a hetvenötödik percben már én is tudtam, hogy a hetvennegyedikben nem neki kellett volna rúgnia. De ilyen van, különbet is produkált már a futballtörténelem, például amikor az argentin Martín Palermo egy meccsen rontott el három büntetőt. A hétvégén Zlatan Ibrahimovic is rontott, az Atlético Madrid pedig ebben a bajnokságban a büntetői hetvenhárom százalékát kihagyta… Ekkor még mindig vezettünk és emberelőnyben voltunk, a nagyobb baj, ami utána történt, és a reklamálásért valamint labdaelrúgásért kiállított Kornutjak Volodimirt is kiállították. A végén kapott gólnál azt hittem, megáll a szívem. Nyilván jó lett volna nyerni, de így alakult.

Az utóbbi időben remeklő bátori csapat a következő, Monor elleni hazai meccsen bizonyíthatja: mentálisan van annyira erős, hogy fel tudja dolgozni a történeket.
– Fura amit mondok, de hosszabb távon jobb lehet, ami most történt velünk, mintha mondjuk a meccset végigbekkelve, a kilencvenkettedik percben szerzett góllal nyerünk – így Ambrusz Árpád. – Az első félidőben jól játszottunk, helyzeteink voltak, több góllal kellett volna vezetnünk. Szünet után támadott a BKV, mert nem akart kikapni, de lehetősége csak egy volt, a többi alkalommal szabadrúgások és bedobások utáni veszélyt kellett elhárítanunk, miközben az ellentámadások végén többször is a kapussal álltunk szemben. Úgyhogy nem kell a kardunkba dőlni, megyünk tovább ezen az úton.








hirdetés