Nyírbátori FC – Büszkék, ha felfigyelnek rájuk

Akt.:
Terdik Zsolt és a nyírbátori csapat átugrotta az akadályt
Terdik Zsolt és a nyírbátori csapat átugrotta az akadályt - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyírbátor – A Nyírbátori FC szabadnaposként is megőrizte hetedik helyét, meglehet edző után is kell nézni a vezetőségnek.

Ezt kiszurkolták a bátoriak. Az NB III-as futballcsapat az utolsó fordulóban már nem lépett pályára, hiszen a Salgótarján visszalépése miatt rendre volt egy szabadnapos csapat, aktuálisan éppen a Nyírbátori FC.

Ambrusz Árpád edző legénysége a hetedik helyről várta a mérkőzést, és az eredmények úgy alakultak, hogy egyetlen pozíciót sem esett vissza, jóllehet matematikailag három csapatnak is volt arra esélye, hogy megelőzze. Végülis a Füzesgyarmat, a Gyöngyös és a Cigánd is kikapott, így minden maradt a régiben, a Bátor a hetedik helyen végzett, ami négy helyezéssel jobb a végül 15 csapatosra csökkent mezőnyben, mint a tavalyi tizenegyedik a 18 alakulatot felvonultató Keleti csoportban.

– Látva az utolsó forduló párosítását, azért számítottunk rá, hogy meg tudjuk őrizni a hetedik helyünket. Így is lett, és nagyon örülünk neki – mondta Baracsi Balázs, a Nyírbátori FC elnöke. – Tavaly az utolsó fordulóig izgulnunk kellett a bennmaradás miatt, ezúttal viszont hamarabb eldőlt a sorsunk, és nem hagytuk, hogy esetleg kigolyózzanak bennünket. Annak fényében pedig még értékesebb az elért helyezésünk, hogy a télen elengedtük a másodosztályú Nyíregyházához a csoport talán legjobb játékosát, Hornyák Marcellt. Az ő teljesítményéről mindent elmond, hogy alig volt játékos, aki tavasszal meg tudta volna előzni a góllövőlistán.

A bátoriak tehát a nyártól is az NB III-ban folytathatják, ráadásul nagyon fiatal a csapatuk, amellyel bátran tervezheti a jövőt.

– Két kölcsönjátékosunk volt, Bíró Dominik és Csernák Martin visszatérnek anyaegyesületükhöz, a Nyíregyháza Spartacushoz, aztán meglátjuk hogyan alakul a sorsuk – így Baracsi Balázs. – Nem térünk le arról az útról, amelyen évek óta járunk, amolyan nevelőklub vagyunk, amely büszke arra, ha felfigyelnek a játékosaira. Így volt ez Hornyák Marcell esetében is. A Keleti csoport mezőnyében miénk az a csapat, amely leghosszabb idő óta huzamosan az NB III-ben szerepel, ez a sorozat most folytatódik. Ugyanakkor nagyon szurkolunk a Sényőnek, hogy jusson fel, nekünk sem jó, hogy miénk az egyedüli szabolcsi NB III-as csapat, arról nem beszélve, hogy jó lenne megyei rangadókat játszani, amire jobban ráirányulna a figyelem.

Nemcsak a játékosok foglalkoztatása miatt tekinthető nevelőklubnak a Nyírbátor, hanem szívesen karolnak fel pályájuk elején járó edzőket is.

– Játékosunk, Ambrusz Árpád kétszer is megkapta az esélyt, és mindkétszer élni tudott vele – fejtegette Baracsi Balázs. – Olyan helyzetben is, amikor rutinosabb szakemberek nem vállalták el a feladatot, de ő rendre bizonyított. Vele is az a helyzet, ami néhány futballistánknál, neki is van magasabb osztályú kérője, ha realizálódik, akkor nem állunk útjába a boldogulásának. Ha pedig ez megtörténik, akkor a jövőben is fiatal, pályája elején járó edzőnek szavazunk bizalmat.



További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdetés