Nyírbátori FC: Egygólos meccs volt, ám végül a vendégek örültek

Akt.:
Agresszívebb és bátrabb játékra lesz szükség
Agresszívebb és bátrabb játékra lesz szükség - © Fotó: Sipeki Péter
Nyírbátor – Szilágyi Krisztián nem érti, csapata miért csak a kiállítás és a tizenegyes után kezdett el igazán focizni.

– Azt kell hogy mondjam, semmivel sem leptek meg bennünket az egriek. Keményen fociztunk, jól védekeztünk. Mi birtokoltuk többet a labdát, ám ha őszinte akarok lenni, akkor azt is hozzá kell tennem, hogy az előrejátékben pontatlanok voltunk – elemezte szakmai szemmel az Eger SE ellen egy góllal (0–1) elveszített NB III.-as bajnoki mérkőzést Szilágyi Krisztián, a Nyírbátori FC trénere, aki már a mérkőzés elején érezte: ez a találkozó egy tipikus egygólos meccs lesz.

Nem ők szerezték

Igaza is lett, csak sajnos azt az egy találatot nem a csapata szerezte…

– Ez így igaz, ám amellett nem mehetek el szó nélkül, hogy 62. percben a játékvezető egy igencsak véleményes tizenegyest fújt be, ezzel párhuzamosan pedig kiállította az egyik játékosunkat. Azt viszont nem értem, hogy miért csak ezután pörögtünk fel igazán. Ekkor már sokkal hatékonyabb támadásokat sikerült vezetnünk – elemezte a történteket a nyírbátori szakember.

Éheznek a győzelemre

Az első nyírbátori győzelem tehát még várat magára, a kilencedik helyen posztoló DEAC (a hajdúságiak eddig kétszer játszottak döntetlent) ellen talán megszülethet az első siker.

– Így van, természetesen mi is ebben reménykedünk. Az biztos, a mostani produkciónál sokkal, de sokkal koncentráltabb játékra lesz szükség, egyértelműen bátrabban és agresszívebben kell játszani, és nem csak 20-30 percen át, hanem a kezdő sípszótól a lefújásig. Nagyon bízom abban, hogy a DEAC ellen megszülethet a csapat első győzelme, ezzel együtt pedig végre kiegyenesedhetünk – reménykedett a Nyírbátori FC trénere, Szilágyi Krisztián.

– TG –








hirdetés