Nyírbátori FC – Ennek nem így kellett volna megszakadnia

Akt.:
Hornyák Marcell a kapust is kicselezve lőtte a bátoriak szépítő gólját
Hornyák Marcell a kapust is kicselezve lőtte a bátoriak szépítő gólját - © Fotó: Racskó Tibor
Nyírbátor – A hajrában két gólt is elvettek a nyírbátori csapattól, így az éllovas Kazincbarcika nyerte meg az NB III-as rangadót.

Lendületesen kezdte az éllovas Kazincbarcika elleni rangadóját a Nyírbátori FC, amely már az első percben vezetést szerezhetett volna, de hiába állt a kapussal szemben Kinczel Ervin, a jobbszélső lövését védte Somodi Bence. Az első félórában fölényben játszott a Bátor, a tizenegy veretlenül megvívott meccs önbizalmával együtt szépen járatták a labdát, de jól zárt a vendégvédelem.

Aztán feljavult az NB III Keleti csoportjának éllovasa, ettől még nem kellett volna megszerezni a vezetést, de a góllövőlistán előkelő helyen álló Farkas János villant egyet, és mutatós lövéssel lőtte ki a jobb felső sarkot. A második félidőben már a Nyírbátort támogató a meg-megélénkülő szél, de egy védelmi megingást megint a barcikai csapatkapitány büntetett meg. Hornyák Marcell megugrása és higgadt befejezése visszahozta a hazai reményeket, a hajrában ellenfelét a kapujához szegezve támadott az egyenlítésért a Bátor.

A rendes játékidő letelte előtt Roszel Róbert, a hosszabbítás utolsó pillanataiban a szöglethez előrehúzódó kapus, Vasas Gergő talált be a barcikai kapuba, de a kapus támadása, illetve kezezés miatt a játékvezető nem adta meg a gólokat. Az első esetben nem volt igaza, így megszakadt a Nyírbátor veretlenségi sorozata.

NB III: Keleti csoport, 24. forduló

Nyírbátori FC–Kazincbarcikai SC 1–2 (0–1)

Nyírbátor, 450 néző, v.: Lovas.

Nyírbátor: Vasas G. – Szabó R., Sipos T. (Benkő B., a szünetben), Kornutjak, Bagi Á., Müller Zs., Lakatos L., Kinczel (Reznek, 79.), Illés Gy. (Terdik, a szünetben), Roszel, Hornyák M. Játékos-edző: Ambrusz Árpád.

Kazincbarcika: Somodi – Szemere, Kardos N., Sigér Á. (Constantinescu, 30.), Kovács P. (Molnár M., 91.), Burics, Süttő, Belényesi Cs., Fekete T., Bene A. (Faggyas, 80.), Farkas J. Edző: Koleszár György.

Gól: Hornyák M. (62.), illetve Farkas J. (40. és 53.). Jó: Kornutjak, Müller Zs., Lakatos L., Hornyák M., illetve Kardos N., Burics, Süttő, Farkas J. (Tudósító: Bodnár Tibor)

Ambrusz Árpád: – A Kazincbarcika nem véletlenül vezeti a bajnokságot, mert két helyzetből két gólt rúgott. Annak örülök, hogy a várható visszaesés pont az éllovas ellen következett be, nem pedig a számunkra fontosabban mérkőzéseken.

Koleszár György: – Ahogy várható volt, férfias, kemény küzdelmet vívtunk a Nyírbátorral, amely igazolta, nem a véletlenül ért el remek eredményeket az elmúlt hetekben. Nagyon fontos győzelmet arattunk, innen kevés csapat távozott és távozik majd három ponttal.



Sporthírek






hirdetés