Nyírbátori FC – Hiába az első tripla, a meccslabda maradt

Reznek Donát az ellenfél kapuja előtt is feltalálta magát
Reznek Donát az ellenfél kapuja előtt is feltalálta magát - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyírbátor – Kispályás gól is kellett a Nyírbátorban játszó Reznek Donátnak, hogy mesterhármast érjen el nagypályán.

Ha meg kellett volna tippelnünk, hogy a Tállya–Nyírbátori FC NB III-as meccsen (2–6) ki szerzett a hazai csapatból két, és melyik játékos a vendégek közül három gólt, biztos, hogy nem Minczér Tiborra és Reznek Donátra esett volna a választásunk, és ezért talán most ők sem sértődnek meg. No, de ez egy olyan mérkőzés volt, amelyen nem az elsőszámú gólfelelősök remekeltek az ellenfél kapuja előtt.

A nagypályás futballban karrierje első tripláját elérő Reznek Dontátot először edzője, Ambrusz Árpád állításával szembesítettük, miszerint: „Doni jó játékos, de a Monor elleni meccs után kiszorult csapatból, és a jelek szerint jót tett neki a pihenő.”

– Úgy néz ki, hogy tényleg jót tett, bár az elmúlt hetekben is próbáltam úgy edzeni, hogy rászolgáljak a bizalomra. Talán ez most sikerült.

A bajnokság előtt éppen lapunknak nyilatkozta azt Reznek Donát, hogy szerinte a védekező középpályás az igazi posztja, ám most az előretolt csatár mögött játszott, és így szerezte a góljait. Akkor most hogy is van ez?

– Jó kérdés, de továbbra is azt mondom, hogy a védelem előtt jobban érzem magam, onnan nagyobb hasznára lehetek a csapatomnak – tartott ki saját igaza mellett a 23 éves futballista. – A harmadik gólomat már abból a pozícióbal indulva szereztem, Kinczel Ervin átadása után még toltam kettőt a labdán, aztán húsz méterről sikerült jól ellőnöm. Az elsőnél egy visszagurítás után az előttem álló védő lába között, amolyan kispályás módra lőttem a rövid sarokba, miközben a kapus a másik oldalra várta a labdát, a másodiknál pedig oldalszabadrúgást végeztem el, és úgy adtam be, hogy senki nem ért hozzá, de kapura is jó volt, és végül a hosszú sarokban kötött ki. Az meg sem fordult a fejemben, hogy az öt kettes vezetésünknél kiharcolt tizenegyes elvégzésének lehetőségét elkérjem Hornyák Marcitól, bőven beértem a három góllal is.

Mesterhármas esetén szokás eltenni a meccslabdát, különösen, ha az első triplázását éri el az ember.

– Semmi ilyen allűr nem történt, azokat meghagyom az igazán nagyoknak – szerénykedett Reznek Donát, aki inkább abban reménykedik, hogy csapata stabilizálni tudja jó teljesítményét a folytatásban is. A következő állomás a Debreceni EAC elleni szombati, hazai összecsapás lesz.








hirdetés