Nyírbátori FC – Illik és kell is javítani

A bátoriak Hornyák Marcell (jobbra) gólérzékenységében is bízhatnak
A bátoriak Hornyák Marcell (jobbra) gólérzékenységében is bízhatnak - © Fotó: Sipeki Péter
Nyírbátor – A Nyírbátori FC-nél abban reménykednek, hogy Jászberényben végre lezárul a rossz idegenbeli sorozatuk.

Míg a hazai fellépések előtt azért szorítanak Nyírbátorban, hogy ne változzon a csapat kétarcúsága, és ha már idegenben nem megy, akkor legalább az otthoni meccseit nyerje meg az NB III-as legénység, addig idegenbe utazva abban reménykednek, hogy végre megtörik a jég. A mostani szezonban négyből négyszer érkezett haza pont nélkül a portyákról az NYFC, amely vasárnap Jászberényben javíthat.

– Minden idegenbeli meccs előtt úgy készülünk, hogy megszakad ez a sorozatunk, aminek érdekében az lenne a legfontosabb, ha a játékosok ki tudnák zárni, hol is lépünk pályára – mondta Ambrusz Árpád, a nyírbátoriak edzője. – Hazai pályán jobb csapatokat vertünk meg, mint amilyenektől idegenben kikaptunk, most olyan ellenfélhez látogatunk, amely hozzánk hasonlóan kilenc pontot gyűjtött eddig. Bizonyos dolgokon illene javítanunk, másokon pedig egyenesen javítanunk kell ahhoz, hogy megszakadjon a rossz idegenbeli sorozatunk. Eddig azokat a meccseket megnyertük, amelyeken mi szereztük az első gólt, azokat meg elveszítettük, amikor az ellenfél jutott vezetéshez, egyedül a Győr elleni kupameccsen tudtunk egyenlíteni a végén. Nem bánnám tehát, ha ezúttal mi jutnánk előnyhöz.

A Jászberény a múlt héten a megyei II. osztályú Ibrány elleni kupameccsét veszítette el 3–1-re, ami után edzőváltásra került sor, és Gelei Károly helyére a korábbi debreceni (és ferencvárosi és nyíregyházi) futballista, Arany László kerül, az ő számára a Bátor elleni lesz a premier.








hirdetés