Nyírbátori FC – Lehetne bosszankodni, de minek

Ambrusz Árpád szerint lehetne bosszankodni, de felesleges
Ambrusz Árpád szerint lehetne bosszankodni, de felesleges - © Fotó: Sipeki Péter
Nyírbátor – A nyírbátoriak eddigi legerősebb ellenfelük, a Jászberény ellen nagyon közel jártak a bravúrt jelentő győzelemhez.

Egyfelől bravúrpontot szerzett a Nyírbátori FC az NB III-ban bajnoki címre törő, jelenleg harmadik helyen álló Jászberényi FC ellen, másrészt viszont 3–1-re is vezetett már az utóbbi öt fordulóban veretlen, legutóbbi hét meccséből csak egyet elveszítő szabolcsi csapat. Szóval a szombati 3–3-as döntetlen megítélése felemás lehet a továbbra is 12., vagyis bennmaradást helyen álló alakulatnál.

– Ilyen erős ellenféllel még nem találkoztunk a bajnokságban – szögezte le Ambrusz Árpád, aki megbízott játékos-edzőként részese ennek a jó sorozatnak. – Ezért is örömteli, hogy képesek voltunk ugyanabban a felfogásban futballozni, mint a közvetlen riválisok elleni mérkőzéseken. Az első félidőt követően nagyobb is lehetett volna az előnyünk, mint egygólos, hiszen több ziccert is kihagytunk, szünet után pedig egyből gólt kaptunk. A továbbiakban is jól futballoztunk, két percen belül két szép gólt szereztünk. Még nem voltunk olyan helyzetben, hogy két góllal vezessünk ilyen remek ellenféllel szemben, talán picit meg is ijedtünk a nagy lehetőségről, illetve túlontúl is óvtuk az eredményt, és végül ez lett a vesztünk. Az összkép azonban feltétlenül pozitív, az ilyen meccsekből lehet erőt meríteni, és az a visszajelzése ennek a meccsnek is, hogy jó úton járunk. Kaptunk ugyan három gólt, de a Jászberény nem tudta átjátszani a védelmünket, lecsorgó labdából, szabadrúgásokból és bedobásokból tudott veszélyt teremteni a kapunk előtt. Lehet azon bosszankodni, hogy nem tartott ki a kétgólos előnyünk, de volt olyan is, amikor Debrecenben hasonló hátrányból egyenlítettünk.

Az őszi szezon ezzel a mérkőzéssel lezárult, de a tavaszról előrehozott Tiszaújváros elleni szombati hazai mérkőzés jelenti majd a búcsút a 2016-os esztendőtől a bátoriak számára.



Sporthírek






hirdetés