Nyírbátori FC – Ne legyen jó meccs, csak nyerjenek

Roszel Róbert Tiszafüreden is számot adhat technikai képzettségéről
Roszel Róbert Tiszafüreden is számot adhat technikai képzettségéről - © Fotó: Sipeki Péter
Nyírbátor – A legutóbbi öt bajnokiját megnyerő Tiszafüred vendége lesz szombaton a Nyírbátori FC.

Ha azt állítjuk a Nyírbátori FC-ről, hogy az utóbbi időben elkapta a fonalat, akkor mit mondjunk az egyetlen NB III-as szabolcsi csapat szombati házigazdájáról, a Tiszafüredről? Mert amíg az NYFC a legutóbbi négy meccséből három győzelemmel és egy döntetlennel épített szép sorozatot, addig Jász-Nagykun-Szolnok megyei bajnokságból érkezett újonc az utóbbi öt mérkőzését kivétel nélkül megnyerte.

– A Tiszafüredről sokan azt gondolták a bajnokság előtt, hogy alsóházi csapat lesz, aztán tessék, a zsinórban aratott öt győzelmünkkel felkapaszkodtak a tabellán mögénk, a hatodik helyre – mondta csapata idei utolsó idegenbeli mérkőzése előtt Ambrusz Árpád, a nyírbátoriak edzője. – Vagyis valamit jól csinálnak, oda kell rájuk figyelnünk. A két jó formában lévő csapat remek meccset vívhat egymással, de én azt se bánnám, ha nem lenne olyan látványos az összecsapás, csak nyernénk. A héten mindenki szépen tette a dolgát, a hangulattal sincs baj, úgyhogy minden adott ahhoz, hogy folytatni tudjuk jó szereplésünket.

A nyírbátoriak közül az őszi szezonban Bernáth Martin sérülése miatt már nem játszhat, Terdik Zsolt viszont négy hét kihagyás után a kispadról vár majd arra, hogy bevethető legyen.








hirdetés